Félelmetes kommentcunamit indított be a minap egy szokványosnak tűnő posztom.

Magam is meglepődtem.

Történt, hogy bankomban bankoltam, értsd: hosszú perceken át bambultam, s vártam, hogy Terike (nyilván álnév!!!) befejezze a trécselést aktuális ügyfele pénzügyi helyzetéről, izé... mit nem mondok... hogy megvitassák mennyit nőtt Ödönke az elmúlt négy nap alatt, továbbá hogyan módosultak ezidőtájt a közétkeztetési szokások a Teknőspáncél Óvoda Vizisikló csoportjában, vagy valami efféle bázisproblematikát vitattak a hozzám elszűrődő hangfoszlányok alapján. Egy fél pillanattal azelőtt, hogy szervezetem az éber kóma állapotából a jótékony REM alvásba átcsusszant volna, körbepislantottam a helyiségen. Bár nem vagyok egy divatfasiszta (ennél a résznél majd lehet kiáltozni, hogy a francokat nem!), a takaros kis ügyféltérben szolgálatot teljesítő bankipari biorobotok ruházatát egy másodperc alatt felmértem, hogy aszondja egy zakó/ing/nyakkendő kombó, aztán egy kiskosztüm (takaros), megint csak egy ing/nyakkendő kombó, ezt követi egy kellemes öltöny, rögtön utána egy behatárolhatatlan, eklektikus ruhakupac pisztollyal az oldalán (ja, ő a biztonsági őr...), és a sort egy fehér blúzt követően egy bolyhos pulcsi zárja...

Lefotóztam...

"Tisztelt Esküdtszék, tisztelt Bíróság, védencem ártatlan, ösztönösen cselekedett!"

Hibáztam...

No nem a fotóval, az kihagyhatatlan téma lett volna, hanem az arckitakarás nélküli megosztással. A posztban feltett kérdést idézném: "Bankár... dress code vajon mi?"

A poszt alá érkező kommentáradatból rengeteg következtetést le lehet vonni egyfelől kis hazánk idegállapotáról, továbbá a magyarországi oktatási rendszer áldásos tevékenysége okán kialakuló, speciális vitakultúráról.

Az öltözködés kommunikáció, amivel kifejezésre juttathatjuk egyéniségünket azokon a kereteken belül, amit egy adott esemény normái megkövetelnek. Az öltözködésnek mára kialakult normarendszere van, és az alapvető viselkedéskultúra része.

Hiszem, hogy ugyanúgy meg lehet sérteni valakit, amennyiben az esküvőjén vendégként nem az alkalomhoz illően öltözünk fel, mintha nem köszönnénk, vagy nem adnánk át ülőhelyünket a buszon egy idős hölgynek. Mondjuk, hogy jó étvágyat, vagy egészségedre, boldog új évet kívánunk, előre engedjük hölgytársainkat az ajtónál, felsegítjük a babakocsit a lépcsőn, és úgy általában az alkalomhoz illő stílusban társalgunk. Be nem tartás esetén természetesen nem kell szabálysértési eljárással számolnunk, ettől függetlenül a padlóra sem köpködünk csak úgy. Ahogy a viselkedési normákat sem keverhetjük következmények nélkül, illene kritikusan fogadnunk egy egyértelműen nem a helyhez illő öltözéket. 

Jó esetben nem beszélünk úgy a munkahelyen a főnökünkkel, vagy az ügyfelekkel, ahogyan a haverokkal hétvégén meccsnézés közben. Nem tilos, de értetlenség, rosszallás övezné azt, aki így tesz.

Egész egyszerűen nincsen rajta mit mentegetni! 

Tudom, hogy vannak, akiknek bármilyen összetett, politikai kérdés megválaszolására elég az "elmúltnyolcév", vagy az, hogy "gyurcsány", legújabban a "soros". Ahogy ezeket a kérdéseket sem lehet egybites válaszokkal leírni - azaz lehet, csak nekem például nem felel meg -, ugyanúgy nem indok egy öltözködési anomáliára a pénz, a napi hangulat, a családi állapot, az átélt traumák, az időjárásváltozás, a szomszéd kutyája, vagy egynémely hozzászóló helyesírással való küzdelme - ha csak ezzel tudsz hadakozni, akkor megfogtalak!!!

Vitatkozni lehet, sőt, kell is, abból épülünk, de irreleváns témákat kár ide csatolni. A pénz kérdése annyira elcsépelt, hisz a "fast fashion" korát éljük, s aki nem egy búvárharangban tengeti napjait tudja, hogy ugyanannyiért fel lehet öltözni kreatívan, mint okádék módon. Azt sem értem, miért befolyásoló tényező, hogy valaki épp milyen időszakát éli? Szépen is néznénk ki, ha 30-40 éves pályafutások minden hullámvölgyét kirakatba helyeznénk megjelenésünk által! Szakítás, haláleset, beteg gyerek, válás, kapuzárási pánik, szar feleség, szar férj; milyen szép volna, ha mindez kiolvasható lenne napi megjelenésünkből...

A fotó egyértelmű környezetben készült, ami még a selfbranding kisiskolásait se hozná zavarba, ez pedig a munkahely. Hosszú évek során kialakultak az adott tevékenységekhez köthető öltözködési keretek, amelyek kifejezik a szóban forgó pozíció, a kollégák, valamint az ügyfelek iránti tiszteletet, s illeszkednek a cég arculatába.

Mindezekből karakteresen kilépni igenis tiszteletlenség!

Elég körülnézni, és akkor nem fogsz hibázni!

béke

Kun Gergely