Mit vegyek fel nyáron?

Kitört a nyár, elkezdtek picsogni az örök elégedetlenkedők, jellemzően ugyanazok a balfékek, akik már a legelső, szeptemberi, hűvösebb napon a tavasz eljöveteléért rimánkodnak. No nem mintha abban nem találnának vaskos kivetnivalókat, de ők már csak ilyenek. Egyes polgártársainknak 30-40, a Föld nevű bolygón eltöltött év sem volt elegendő ahhoz, hogy agyukban az évszakok körforgásának befogadásáért felelős szinapszis létrejöjjön. 

Lévén ez egy divattal, tágabb értelemben öltözködési kommunikációval foglalkozó oldal, a nyár kapcsán mostan nem azon férfitársainkhoz szólunk, kiket jobb sorsuk (vagy balsorsuk) teszem azt útszéli dinnyeárussá tett, ily módon három ruhának látszó tárgyból megoldják a nyarat. Akik a legmelegebb hónapokat a klottgatya/pöcsig kigombolt rövid ujjú (!!!) najloning/klaffogós pracsker Bermuda háromszögének fogságában töltik, mostan ne figyeljenek!

Igazán komoly erőpróba elé a nyár azon emberkéket állítja, akik öltözködésükkel folyamatosan üzennek a külvilág felé, és ezt a kommunikációt a melegebb napokon sem szeretnék felfüggeszteni.

Fogjuk fel a nyarat egyfajta lehetőségként, amikor a feszesebb üzleti viseletből indokoltan tudunk kilépni, és merészebben tudjuk megmutatni esetleges vidámabb karakterünket.

A business kellékek formális szabályait nem túlságosan felrúgva, mégis az évszakban rejlő játékteret kihasználva, bátrabban tudunk önazonos szetteket kialakítani, olyanokat, melyek kilépnek az ősz, vagy a tél standardjaiból.

Amellett, hogy kedvelem az őszt ruházati szempontból, és talán igazuk is van azoknak, akik úgy tartják, hogy a hűvösebb időszak nagyobb lehetőségeket tartogat a divatcégeknek, engem mindig letör idehaza az utcán megfigyelhető szettek egyhangúsága.

Szóval egyetértek azokkal, akik azt vallják, az év vége több variálásra ad alkalmat, na de ha mindezt beburkoljuk a sok-sok egyforma, antracit szürke, vagy fekete kabáttal, mindjárt elmegy az életkedvem.

A nyár vitathatatlanul kevesebb ruhadarabot használ, de azokat sokkal több színben adja elő.

Elő hát a rikító pamutgatyókkal, jöhetnek a mokaszinek, villanjanak a magastalpú velúrcipők, üvöltsenek a zakógombok, legyenek kitömve a szivarzsebeink selyem kendőkkel, kápráztasson el az ingek színkavalkádja!

Örüljetek a nyárnak!


Kun Gergely

13 Tovább

A belbudai elit egy cipész lábai előtt hever

Biztos mindenkinek megvan az a zsigeri kőbunkó, akit a neveltetése, vagy annak hiánya az évek során a gyökérség totemoszlopává fejlesztett. Az ilyen már kiskorban messziről megismerszik. Üvöltve követeli a legújabb játékot a boltban, zeng tőle az étterem, ha éhes, földhöz veri magát, ha egy percig valami nem úgy történik, ahogy azt ő elképzeli.

Bármilyen hihetetlen, de ezek a kis vérszívó zombik is kedves kölkökként indultak neki az életnek, de szüleik kitartó fáradozásának köszönhetően takaros kis türhőkké cseperedtek.

Felnőttként aztán ezekből lesznek a folyton picsogó, mindennel elégedetlen sablon retkek, illetve a "kihaénnem", tahó yuppiek, akik padlógázzal vágtatnak keresztül a mindennapokon.

Az ilyen ember - legyen nő, vagy férfi - nem várja ki a sorát, mindent azonnal akar, mindent jobban tud. Ezen társadalmi csoport megfékezésére, kordában tartására tett kísérletek rendre kudarcba fulladtak.

Eddig...

A jobb sorsra érdemes pesti belvárosban, annak is a bulinegyednek becézett szegletében létezik egy hely, ahol a fentebb vázolt társadalmi réteg is - mert nem csak emezek járnak ide - dimenzióugrást hajt végre, meseszerűen átbucskázik a fején, és legott egy türelemmel megáldott, jámbor jószággá változik.

Hihetetlen? Az! De ott voltam, láttam, igazolom, szóval ez így van, és kész!

Eme parányi helyen a legelérhetetlenebbnek tartott dáma, de még a vadkan finomságú, hőzöngő sutyerákok is visszavedlenek gyermeki létük angyalkáivá, köszönnek, sorban állnak, várakoznak (!!!), tisztelettudóan társalognak, viselkednek.

A Mester, ki eme drámai, pszichológiai metamorfózisért felel nem más, mint egy cipész, ki szakmáját mesteri fokon űzi. A sorban álldogáló, szerencsés esetben üldögélő hölgyek és urak egy szocreál hangulatú, cserzett bőr, festék és ragasztószagú műhelyben pislognak csendben, türelmesen várva, hogy a cipőhalmok közepén serénykedő Mester, aki már inkább művész, meghallgassa problémájukat. Hálásan járulnak az egyetlen elébe, ki bajukat kizárólagosan enyhíteni tudná.

Hőzöngésnek, furakodásnak, követelőzésnek itten nyoma sincs, hisz ha a Mester nem segít, oda lesz minden! Érted?! MINDEN!!! Nem is beszélve a Gucci, vagy a Ferragamo levált sarkáról, mely egy hisztérikusan átvodkázott, bekólázott estét követő hajnalon reccsent meg a Bad Girlz előtti járdaszegélyen!

Viccet félretéve, fantasztikus dolog ez, hogy a szakmájukat ily' magas fokon ismerő kézművesek jelennek meg sorra, és végre nem csupán a sörfőzés világában, de a ruházati remekművek közelében is. Valahol mindig érthetetlen volt számomra az, hogy 150-200.000-es cipők javítására miért nem lehet rentábilisan működni képes vállalkozást alapítani, és hogy miért nincs több ilyen pont ebben a városban.

Igény volna rá dögivel, hisz még egy 40-50.000-es lábbeli javíttatásán is elgondolkodnék, amennyiben új életet lehel bele egy szakember, bár hozzáteszem, hogy a megjuhászodott hőzöngők látványa sok mindenért kárpótolt :)


Kun Gergely

5 Tovább

Gardrób

blogavatar

Felnőtt tartalom, csak igényes és érett férfiaknak! Mindent megtudsz arról, hogy mit tehetsz azért, hogy a nők felfigyeljenek rád, az üzletfeleid elismerjenek, és követendő példának tartsanak, de legfőképpen, hogy te magad rátalálj saját stílusodra.

A Loft Outlet divatszakértőjének Instagram oldala - gerrri74

Instagram

Kövesd a Loft Outletet a Facebook-on

HTML

Címkefelhő

loft outlet (23),ferfi divat (20),öltöny (13),férfi öltöny (9),Loft (9),zako (5),divat (4),mesterházy attila (4),nyakkendő (3),Giorgio Armani (3),Kiszel Tunde (3),Sebestyan Balazs (3),Orbán Viktor (3),férfi ing (3),Roberto Cavalli (3),hamisítás (3),Hermes (2),Louis Vuitton (2),trendszetter (2),Brad Pitt (2),Pinter Attila (2),Benedek Tibor (2),gucci (2),menyasszony (2),Schiffer András (2),Rodeo Drive (2),berki krisztián (2),Los Angeles (2),Instagram (2),Herczeg Zoltan (2),szalagavató (2),slim fit (2),Róma (2),gatsby (2),Vona Gábor (2),férfi cipő (2),Lagzi Lajcsi (2),Friderikusz Sándor (2),smoking (2),stohl andrás (2),magyar futballvalogatott (2),Fodor Gabor (2),esküvő (2),casual (2),messi (2),Schobert Norbert (2),Rubint Réka (2),slim féfri divat (2),Andy Vajna (2),palácsik timea (2),mszp (2),Gyurcsány Ferenc (2),hosszú ujjú ing (1),Eurovíziós dalfesztivál (1),Conchita Wurst (1),Kelemen Anna (1),Rövid ujjú ing (1),Robbie Williams (1),Budapest Sportaréna (1),Thomas Neuwirth (1),tom ford (1),kommunikáció (1),balázs (1),4n4ln (1),trendsetter (1),Beverley Hills (1),Magyar Labdarugo-szovetseg (1),Vajna Tímea (1),Sebestyén Balázs (1),californication (1),Balaton (1),magyar labdarugo valogatott (1),donatella versace (1),Ata (1),V Zolika (1),Budapest Taxi (1),Bango Margit (1),Medveczky Ilona (1),kuki (1),sípálya (1),jagermeister (1),yeti (1),hütte (1),Unicum (1),kiszel tünde (1),Gundel Takacs Gabor (1),Dolhai Attila (1),Pokorny Lia (1),Zámbó Árpád (1),Demokratikus Koalíció (1),Orbán Vikor (1),horvath csaba (1),Deutsch Tamás (1),raszta frizura (1),Bagi-Nacsa (1),Budai Gyula (1),Szecsődi Ráró (1),Szecsődi Károly (1),nünüke (1),pompás nünüke (1),LMP (1),Zsidro Tamas (1),újságírók (1),Gerbeaud-haz (1),meglepetés party (1),szülinap (1),Kun Gergely (1),Vona (1),sajtótájékoztató (1),Gerbeaud (1),red neck (1),Gyurcsán Ferenc (1),kőbányai kínai piac (1),mellény (1),sál (1),átmeneti öltözködés (1),Galeries Lafayette (1),győzike (1),Bál (1),Tallai Andras (1),puskás ferenc (1),Story Gala (1),Harrods (1),GUM (1),Jason_yeats (1),Thomasopdebeeck (1),Alexander.kraft (1),Toth Vera (1),madonna (1),il Bacio di Stile (1),Hex tie (1),Hexenschuß (1),mezőkövesd (1),férfi nadrág (1),Összezárva Friderikusszal (1),Berki (1),Született feleségek (1),férfi karkötő (1),loftoutlet (1),useunused (1),formaruha (1),olimpia (1),Scherer Péter (1),Stohl András (1),sportöltözék (1),citytrail (1),futás (1),Noszály Sándor (1),lopás (1),szomszédok (1),szulejmán (1),Válótársak (1),Keymanstyle (1),Valentino (1),Dandy (1),kockás öltöny (1),Gáspár Győző (1),Emir Kusturica (1),Falus Ferenc (1),Főpolgármesteri Hivatal (1),Schobert Norbi (1),ice bucket (1),önkormányzati választás (1),Hajdú Péter (1),Zimányi Linda (1),focistafeleségek (1),Robben (1),Dress for less (1),tippmix (1),FIFA (1),Puzser Robert (1),selfie (1),futball vilagbajnoksag (1),Norbi Update (1),norbi (1),double monk (1),férfi kiegészítők (1),Ausztrália (1),Andre Goodfriend (1),habony árpád (1),dolce & gabbana (1),Zuckenberg (1),Szalay-Bobrovinczky Kristóf (1),női egyenjogúság (1),Karl Stefanovic (1),John Deere (1),Andre Agassi (1),tőzsde (1),Private banking (1),elegans (1),The Today Show (1),Dardai Pal (1),üzleti dress code (1),Marshalls (1),ruházat (1),Radics Gigi (1),COMET-dijkioszto (1),Comet Gála (1),VIVA COMET-dij (1),Farkashazy Tivadar (1),Vágó István (1),Juszt László (1),Gálvölgyi János (1),Szabó Zsófi (1),Comet Cloth Comedy (1),Csobot Adél (1),esküvői ruha (1),Vőlegény (1),Kállay Saunders András (1),vv béci (1),Loft Out (1),gigi (1),Osvárt Andrea (1),Pampalini (1),Bajnai Gordon (1),Kilián-laktanya (1),Csányi Sándor (1),Balotelli (1),Női és Gyermekruha Nagykereskedelmi Vállalat… (1),ballonkabát (1),megcsalás (1),divat világa (1),outlet (1),Dzsudzsak Balazs (1),világbajnokság (1),Nino Cerutti (1),Szárszói találkozó (1),Szárszó (1),Pep Guardiola (1),guardiola (1),férfi vízilabda-válogatott (1),Barcelona (1),vőlegény ruhája (1),esküvői öltöny (1),pénzmogul (1),üzleti tárgyalás (1),Ferrari (1),zakó (1),trend (1),ing (1),learazas (1),sale (1),szabó (1),Savile Row (1),ford (1),bmw (1),Audi (1),porsche (1),Lionel Messi (1),méret (1),Aranylabda (1),öltözék (1),nadrág (1),fat boys slim (1),Rogán Antal (1),lanvin (1),Fendi (1),Horn Gyula (1),Barack Obama USA elnök (1),menyasszonyi ruha (1),politikusok (1),Louis Vuitton hátizsák (1),Ferragamo (1),metroszexualis (1),Firenze (1),Nápoly (1),Milano (1),Zsolnay Porcelanmanufaktura Zrt. (1),Michelin csillag (1),meleg (1),buzi (1),Vidámpark (1),nyakkendo (1),pataky attila (1),Fásy Ádám (1),Bunyós Pityu (1),Postás Józsi (1),Balazs Pali (1),cakó kinga (1),Sugarbird ruhakollekcio (1),DJ Ötzi (1),Csóré Béla (1),rtl klub (1),Pitt Immagine Uomo (1),Istenes Bence (1),Eder Krisztian (1),VV6 (1),zombi (1),szex (1),ejszakai elet (1),Budapest (1),teli olimpia (1),Szocsi (1),Etyek (1),Liptai Claudia (1),Hajos Andras (1),Árpás László (1),Rokusfalvy Pal (1),Joshi Bharat (1),Fekete Laci (1),nagy duett (1),győr (1),médiabál (1),Szocsi olimpia 2014 (1),Szocsi 2014 (1),ruha (1),h&m (1),Giorgo (1),Ómolnár Miklós (1),Ralph Lauren (1),Alföldi Róbert (1),Caramel (1),rendőrség (1),kannás bor (1),Vácszentlászló (1),Zacher Gabor (1),Dobó Kata (1),tél (1),MÁV-Aszód (1),aszód (1),wellness-hetvege (1),wellness szallodak (1),dresscode (1),mély dekoltázs (1),Kaposvari Egyetem (1),öltözködési tanácsadó (1),öltönyök (1),középosztály (1),gazdagság (1),Steve Siebold (1),siruha (1),sibakancs (1),Tilla (1),Vadon Jani (1),wunderschön (1),Kulka János (1),fasfhionfave (1),Wolfie (1),Carbonfools (1),fehér balázs (1),Leonardo DiCaprio (1),George Clooney (1),teczar szilard (1),szőke nő (1),billiárd (1),éjszaka (1),buli (1),Berki Krisztian labdarugo (1),ingyen buli (1),magna cum laude (1)

Tőlünk kérj öltözködési tanácsot!