Komcsivadász nünüke

Említettem már, hogy barátaim és üzletfeleim folyamatosan bombáznak a világhálón elcsípett gyöngyszemekkel, ugyan írnék már erről is, meg amarról is olyan jófajta blogbejegyzést. Őszinte leszek, rostálnom kell, mert ha minden feldobott labdát lecsapnék, tényleg nem foglalkoznék mással, csak az írással. A minap azonban szerkesztői utasítással felérő kérelem érkezett, így nem ugorhattunk félre a feladat elől.

Budai Gyula kormánybiztost nyilvánvalóan nem jellegtelen szettjei fogják emlékezetessé tenni. Az általa betöltött feladatkörnek megfelelően szürke eminenciásnak öltöző, volt katonai ügyész drámai precizitással hozta a parancsra mindent vakon teljesítő figurát.

Budai Gyula

„Gyula, Ön keressen!!!”- hangzott az ukáz 2010-ben, és Gyula keresett. 

Hol szekrényben pókhálósodó szoci csontvázakat, hol burgenlandi zsebszerződéseket, visszaéléseket hivatali autókkal, pitiáner lakhatási támogatásokat, időnként trafikmuty… ööööö… izé… aztat mégsem…

Átütő eredményekre én ugyan nem emlékszem, persze nem is ez volt Gyula feladatának a lényege, sokkal inkább muníciót szolgáltatni a Nemzeti Bulvármédia fegyvereibe, persze csak addig, amíg el nem készül a Széles Gábor féle Zenergiacella, mer’ akkor aztán minden komcsi gyökér vinnyogva szalad majd a kötélért, hogy legott fellógassa magát, miközben golyót is ereszt önmaga fejébe HOGYAZÚRISTENNESIRASSA őket!

Lévén ez egy öltözködési, továbbá életstílus blog, kissé elkanyarodtunk a tárgytól. A felvezetőre azonban szükség volt annak megértéséhez, mit is akarhat kommunikálni Gyulánk azzal az arcbavágó outfit metamorfózissal, amit a minap örökítettek meg egy vidéki összeröffenésen, s amelyre élelmes olvasónk szíveskedett figyelmünket irányítani, és ezt nem győzünk elégszer néki ezúton is megköszönni.

Ahogy azt fentebb már említettük, Gyula ruházatilag nem volt egy vibráló jelenség, kedvelte a szürke színeket, továbbá katonai múltjából fakadóan többször is láthattuk őt a manapság oly divatos „föld színekben”, zöldben, khakiben, barnában, szerencsénkre az álcaháló viseléséről valamelyik jóakarója lebeszélhette.

A kormánybiztos most, amikor már semmi sem biztos, hirtelen szükségét érezte, hogy kitörjön, és rákapaszkodjon egy új trend sodró lendületére. Többen értetlenül álltak a ruhához, és az abban elrejtett, kódolt üzenethez. Oknyomozóink lelkes kutatómunkájának köszönhetően a Gardrób ezt a titkot is megfejtette. 

Budai Nünüke Gyula

A megoldás kulcsa azokban az időkben keresendő, amikor is Gyula kíméletlen állhatatossággal tárta fel a csalárd módon osztrák gyarmatosítók kezére átjátszott földek színlelt szerződéseit. Ha nincs ez a csodálatos ember, ma talán nem magyar gazdák vennék fel a parlagon hagyott földek után járó EU-s támogatásokat, hanem virágzó ültetvények látnák el olcsó, hazai termékekkel a honi közérteket! Brrrrr…. még rágondolni is rossz…

Nünüke- Budai Gyula

De Gyula nemcsak magyar bőrbe varrt osztrák gazdát talált, hanem a Nemzeti Földben élő őshonos Nemzeti Ízeltlábúra is akadt, a kék nünükére (Meloëproscarabeus), vagy közeli rokonára a pompás nünükére (Meloëvariegatus). Enélkül a rovátkolt barom nélkül (rovar) csak élettelen pusztaság lenne a virágzó, magyar föld, és Budai Gyula úgy gondolta, a nünükére akkor irányul a legtöbb figyelem, ha a kampányidőszak hajrájában teszi le a voksát e bogár mellett.

Egyrészről jelentjük: sikerült! Másrészről ugye ugye, sose gondoltátok volna, hogy így is lehet! Mert ismét kiderült: micsoda átütő kommunikációs lehetőségek rejteznek a ruházatban, és az is nyilvánvaló lett, mily’ hatalmas empátia gyűlt össze ebben a sokszor kérges lelkű komcsivadászban, ha a nünükéről van szó!

Szem nem maradhat szárazon!

Kun Gergely

0 Tovább

Szecsődi Ráró Károly

Azt írja az egyik online lifestyle magazin, hogy a hazai berkekben méltán népszerű Szecsődi Karina (leánykori neve: Szecsődi Károly) egy fotósorozat keretében fantasztikus sminket kapott Dominique Robertstől, a face image magyarországi pápájától.

A képeket elnézve mi sem tehetünk mást, minthogy gratulálunk a sminkesnek, valóban profi munkát végzett. Karesz korábbi arcait ismerve ennek a styling csapatnak azt is elhisszük, hogy akár Steiner Kristóf Özge kutyusából is Gisele Bündchent varázsolnak.

 

Károly már-már kaffkai metamorfózisának állomásairól kéretlenül is értesül a közvélemény. Azt nem állítanám, hogy a történet különösebben érdekelne, de mindenképpen izgalmas lenne megfejteni, mit is kíván üzenni megjelenésével a külvilág felé? Mert kétségünk se legyen afelől, hogy van mondanivaló, ezért csak azt tudom elképzelni, hogy mi, a sokkolt közeg, egyszerűen képtelenek vagyunk dekódolni az információkat.

Jómagam annak vagyok a híve, hogy merjük bátran használni öltözékünket, frizuránkat a környezetünkkel való kommunikációban. Ez alatt persze nem azt értem, hogy utcai viseletünket alakítsuk át egy folyamatosan változó, vibráló performansszá attól függően, hogyan változik a hangulatunk, illetve, hogy éppen kikkel állunk szemben! Eddig azt gondoltam, hogy az önkifejezést tágasan értelmezem. Értem, amikor ugyanaz az illető casual hangulatú ruhákban, kissé „szélfútta” frizurával jelenik meg egy közvetlen, laza eseményen, de természetesen ugyanő másnap már kifogástalan eleganciával, konzervatívabb rőzsével fogadja cége külföldről ide látogató vezetőit.

Nálam a határ valahol itt húzódik, feleslegesen most nem fárasztanék senkit annak fejtegetésével, hogy egyéb helyzetekre mit javaslok. Aki ismer, tudja, aki nem, annak ajánlom szíves figyelmébe korábbi blog bejegyzéseimet. Eddig úgy éreztem, hogy nyitott, elfogadó személyiség vagyok, de be kell valljam, most már jobban átérzem vitapartnereim hevületét, amikor korábbi posztjaim kapcsán már egy rózsaszín férfi ing láttán is heves buzizásban törtek ki. Náluk az a határ, nálam Károly! Hogy egy régi, falusi mondást idézzek, amit valamiért ide éppen helyénvalónak érzek: 

„Töke van a menyasszonynak!”

Karina… izé… Károly… vagy mi a franc, szó szerint az!
Mert értem én, hogy az orvostudomány jelen állása szerint bárki csináltathat teltebb ajkakat, rakathat nagyobb melleket, vasaltathat simább zacskókat. Oké, legyen, még csak nem is zavar! Bántott a nőiességedben, hogy a szoptatást követően nem a megszokott melleket látod? Helyrerázza az önképedet? Rendben van, csináld! Akkora szájakat akarsz, mint annak a csajnak a plakáton? Megkapod!

Kedves Károly, félve kérdem én, ha a te életedben az orvostudomány már elérhetővé teszi, és esetleg egy unalmas délutánon körmeidet piszkálgatva bevillan, hogy mától te egy csillogó szőrű paripa vagy, vajon azt is megcsináltatod? Tegnap Karesz, ma Karina, holnap meg a Ráró???

Szecsődi Károly 

Kun Gergely

11 Tovább

Gerbeaud: ingyenkonyha ezerrel?

Nevek és konkrétumok nélkül egy történettel kezdeném. Kedves barátom egy világhírű ékszer manufaktúra alkalmazásában állott mint píáros. Történt, hogy a góré össze akart trombitálni egy rahedli újságírót (tudjátok, ezek azok a humanoidok, akik golyóstollban végződnek, modernebb verziójuk tabletben), hogy tájékoztassák a nagyérdeműt az ékszergyártás többszáz éves műhelytitkairól, hogy eképpen is növeljék a schmuckpiac forgalmát. Ki is reppent vagy 200 e-mail fotósnak, firkásznak, tévésnek, miazmás...

A sajtótájékoztató (ejtsd: sajtáj) napján be is vánszorgott három szerencsétlen, de róluk is hamar kiderült, hogy a manufaktúra előtti koccanásból kialakult rövidebb etnikai villongásra érkeztek. Törte is kis fejét a góré, hogy mi lehetett a hiba? Nagy tapasztalatú barátom legott felhomályosította, hogy be kéne szerezni néhány száz kilógrammnyit a környék kidobásra ítélt, lejárt szavatosságú péksüteményeiből (pogátscha), plusz fel kéne ütni a tálakat szénsavval dúsított, cukrozott mérgekkel, s a kör e-mailekben eztet mintegy mellékesen meg is kéne említeni...

Na elég legyen annyi, a következő sajttájon annyi regisztráció nélküli újságíró jelent meg, hogy rendőrt kellett hívni. A történet persze nem hazai, valamelyik szerencsétlen feltörekvő országban esett meg, mindennemű hasonlóság a magyar viszonyokhoz csupán a véletlen műve.

Budapest Taxi sajtótájékoztató

De kis hazánkban meglehetősen sűrűn veszek részt sajtájokon. Ezeken az eseményeken átlagon felüli az egy négyzetméterre eső öltönyös urak száma, ami felettébb felkelti érdeklődésemet (ruházatilag). Megfigyeléseimmel ezidáig csupán magamat, továbbá szűkebb környezetemet fárasztottam, de a legutóbbi ilyen esemény végleg betette nálam a kaput, nincs mit tenni, ki kell írjam magamból.

Sajtóanyag: a Budapest Taxi nulla károsanyag kibocsátású, teljesen elektromos meghajtású gépkocsikat állít szolgálatba, ezáltal emelve az utasok komfortját, továbbá kielégítik a zöldebb lakókörnyezet iránti olthatatlan vágyainkat.

Remek! Helyszín: Gerbeaud!!! Nem a "Hörpi Büfé" a lakótelepen, nem a "Gól" terasz a falu szélén!!! Magyarország egyik legpatinásabb épülete, a tourist guide-ok által az elsők között említett 'must see' helyszín!!!

A sajtóanyagból kiderül, hogy személyes megjelenésükkel emelik az esemény fényét többek között a gáz- és elektromos szolgáltatók, a főváros, valamint a BKK vezetői. Nem semmi kis társaság. A magam részéről megtiszteltetés, hogy itt lehetek. 

A vendéglátóink kitettek magukért, elsőosztályú a szervezés, mondhatni a helyszínhez illő. Óvatosan körbepislantok, és teljesen ledöbbenek.

Kedves Újságírók (majdnem azt írtam kollégák, de én csak egy amatőr blogger vagyok), higgyétek el nekem, maximálisan megértem, hogy egyszerre száz helyen kellene helytállni, annyi meló szakad rátok a gonosz főnök részéről. Egy rohanás minden napotok, hát igyekeztek legalább a ruháitokat úgy megválogatni, hogy némi komfortot leljetek.

Ettől függetlenül, hangsúlyozottan a jószándék által vezérelve javaslom, hogy a kapucnis pulcsit továbbra is hagyjátok meg a kocogásra, vagy egy délutáni punnyadós meccsnézésre. Egyfelől a munkátokat végzitek, másrészt viszont ünnepélyes pillanatok díszletei is vagytok. Tiszteljétek hát meg a riportalanyokat azzal, hogy az eseményeikhez méltó öltözékben jelentek meg!

És még valami ide kívánkozik, bár szűk értelemben nem öltözködési téma. A délelőtti sajtáj NEM a te reggelid, a kora délutáni NEM a te ebéded, és az estébe hajló rendezvény SEM a te vacsorád! Légy szíves egyél, mielőtt ideérsz, a pogácsa csak unaloműző rágcsálásra szolgál! Bármennyire is szívélyes a pincér, ne kurjantgass újabb adag ennivalóért, míg mások éppen a tájékoztatásodon fáradoznak!

Tiszteld őket ennyire, hisz belőlük élsz!

Kun Gergely

0 Tovább

Adjon az Isten, szebb zakót!

Miután megírtuk, hogy mit is gondolunk Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila öltözködési evolúciójáról, úgy illendő, ha folytatjuk a sort egy újabb politikai közszereplővel. Terítéken Vona Gábor!

Mint azt már korábbi blogbejegyzéseinkben hangsúlyoztuk, a Gardrob egy öltözködési, illetve tágabb értelemben életstílus blog azoknak a férfiaknak, akik elegáns és business casual ruházatukat nem csak hordani, de viselni is akarják, továbbá megjelenésükkel üzenni kívánnak a külvilág felé. Kritikai észrevételeinket mindenkor a segítő jó szándék vezérli, öncélú piszkálódásban nem veszünk részt. Üzletünkben és a blogon tökéletes egyenlőség uralkodik nemre, fajra, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül: beszólunk mi mindenkinek, osztjónapot!

Több fórum, köztük az ORIGO is nagy terjedelemben foglalkozott/foglalkozik már azzal a – nevezzük így, politikai metamorfózissal –, amin a JOBBIK pártformáció, és a párt arcaként a szervezettel azonosított Vona Gábor az elmúlt években keresztül megy.

A politikai karakter változásával párhuzamosan megfigyelhető a megjelenésbeli átalakulás is. Engedjétek meg nekem, hogy öncélúan azt a szettet tekintsem kiindulópontnak, ahol a Jobbik vezér frenetikus állatszeretete először felszínre tört.

Vona Gábor oroszlános mellénye

 Vona Gábor mellénye szemből

Hosszú éveken keresztül nem igazán láthattuk Vona Gábort az ő oroszlános mentéje nélkül. A politikai üzenet egyértelműnek látszott, túl sok átizzadt éjszakát nem okozott az elemzők számára a megfejtés. Az oroszlán ugyebár az állatok királya, miáltal minden párthívő remekül asszociálhatott önmagára.

Vona Gábor baráti köre és az ő zászlajuk

Mindazonáltal az erő, a kérlelhetetlenség, továbbá az élettér (sogenannte Lebensraum) védelme is remekül tettenérhető a szimbólumban. Egyes politikai váteszek megpróbáltak még párhuzamot vonni a kis Gáborka óvodai jele és az oroszlános minta között, de ezeket én minden alapot nélkülöző belemagyarázásnak vélem. Komolyra fordítva a szót, azt kell mondjam, hogy már akkor is, ahogyan manapság is rendkívül céltudatos szett kiválasztás jellemezte Vonát. A pár százalékos, jobbára szélsőséges, radikális nézeteket valló hívek táborának egyben tartására a legmegfelelőbb arculatot választotta.

Telt múlt az idő, Morvay Krisztina is brüsszeli diplomata szállásra cserélte a Baló Györggyel megosztott családi fészket, sőt Szegedi Csanád is felfedezte a benne szunnyadó zsidó gyökereket, s növekvő pajesza immár nem zsinóros Bocskaira hull majd, hanem kaftánra.

Vona Gábor szocializálódott

Akkor is, ha ezt szeretik NEM kommunikálni, érezhető, hogy a népszerűség növekedésével párhuzamosan finomodnak a vérszomjas üzenetek, hiszen most már egy olyan középréteg is a célcsoport része lett, kiknek roma élményei sokkal inkább Caramel karácsonyi koncertjéről fakadnak, mintsem kendermagos tyúkjuk eltulajdonításából. Szépen lassan lecsusszant az Árpád-sávos pajzs a zekéről, és a katonai kendőt is kifogástalan biznisz nyakkendő váltotta fel.

A fentebb már említett állatbarátság mára olyan mértékben hatalmasodott el Gáboron, hogy lassan alig látható olyan poszt a vezérről, ahol ne valamilyen cukkermukker bundást bugyulna…

Kérlek mondjátok, mi ez, ha nem a tündibündi szivárványosok meghódításának első lépése???

Vona Gábor macskával

Vona Gábor őzzel

Vona Gábor rengeteg kutyával

És a híres vizslás kompozíció:

 Vona Gábor vizslákkal

Kun Gergely

0 Tovább

A Bagi-Nacsa páros videóval köszöntötte a Loft Outlet ügyvezetőjét

Kun Gergő, a Loft Outlet ügyvezetője, a Gardrób bloggere elérte a 40 éves kort. Meglepetés party lett a vége, de a lényeg, hogy az örök kuncsaft és barát Bagi-Nacsa páros egy kis videóval is készült.

Nem szégyeljük bemutatni.

Bagi-Nacsa páros videója

0 Tovább

Nagy seggű zsiráf a sípályán

A jamaikai ragamuffin törzs polyurethan rasztahajú tagjait sem érzem túl autentikusnak a mínusz 5 fokos hidegben, dacára a felhők feletti napsütésnek, és a folyamatos dzsanga illatnak.

Létezik az öltözködésben két olyan alapkérdés, amit a Gardrob blogon folyamatosan feszegetünk. Az egyik az, hogy a ruha egyfajta kommunikáció viselőjéről a külvilág felé, illetve az adott helyzet meghatározza öltözékünket.

A pár hete lezajlott téli olimpiai játékokon résztvevő országok sportolói ki is használták a ruhákban rejtőzködő lehetőségeket hazájuk, továbbá önmaguk imázsának építésére, ahogy azt meg is írtuk a magyar csapat formaruhája kapcsán.

A minap pár napot Olaszországban töltöttem, kivételesen nem meló ügyben, hanem a sípályákon családommal. A bőrömből kibújni azonban nem tudok, így szemeimet rajta tartottam a sípályák trendjein.

Ahogy a kifutók világában felbukkanó szettek sem alkalmasak azonnali utcai viseletre, sokkal inkább hivatottak bemutatni egy éppen induló trendet, úgy rá kellett jönnöm, hogy a sípályákon is léteznek olyan kis közösségek, akik a havon siklást egyfajta performansszá tágítják, és önkifejezésük eszközeként tekintenek sípályákra.

Mielőtt azonban belemélyednénk a síbakanccsal záruló szettekre, álljunk meg egy szóra! – idézve Grétsy tanár úr nyelvigazító hangtónusát. Jómagam többféle sportágat űzök erősen amatőr szinten, de ezek közül egyiket sem tudnám elképzelni intenzív alkoholfogyasztással társítva! Egy komolyabb elfutás a jobbszélen, precíz beívelés, felhőfejes, majd egy laza freccs a pálya szélén??? Vagy minden lekocogott kilométert követően egy jutalom pálesz??? Esetleg még a medence szélén a bukófordulóval egybekötött prosecco???

A sízés egyfajta unikum! Vagy Jägermeister vagy Strohrum, esetleg Jagatee...

A lesiklás komplex mozdulatsorát alkoholos befolyásoltság állapotában reprodukálni kívánó sporttársaim felettébb mulatságos produkciókkal szórakoztatják a pályákat sportolásra használó alkalmi közönségüket. Akad itt olyan versenyző, aki már délelőtt fél 11-kor is csak segítséggel képes vodkasprite-ot rendelni a Hüttében (mintha csak az hiányozna néki), de olyan is, aki háromdimenziós videójátéknak nézi a felvonót, és felszállás helyett a folyamatosan érkező síliftek kikerülését gyakorolja hirtelen hasra vágódással, oldalirányú elhajlásokkal, védőhálóba vetődéssel.

Az ivászatot csak azért citáltam ide rövid intermezzóként, hogy némi magyarázatot találjak a hegyoldalakon felbukkanó szettekre, mert másban okát nem igazán látom.

Döbbenet, hogy mi van itt ruhafronton... Az, hogy két pálya találkozásánál balra kitekintve egy teljesen szabályszerűen érkező yetit engedek el még érthető is, végtére is hegy, vagy mi! Az már annál valószerűtlenebb, hogy az egyik felvonónál egy nagy seggű zsiráf kér útbaigazítást, köszön, majd távozik. A jamaikai ragamuffin törzs polyurethan rasztahajú tagjait sem érzem túl autentikusnak a mínusz 5 fokos hidegben, dacára a felhők feletti napsütésnek, és a folyamatos dzsanga illatnak. Roberto Cavalli is átgondolná a nevével fémjelzett leopárdmintát, ha látta volna azt a delirium tremensben fetrengő brigádot, akik tetőtől talpig a szavannák ragadozójának öltöztek...

Részemről maradok a jól bevált síruháknál, de ha már megbolondulnék, azt a télapó outfitet választanám, amelynek tulaja kifogástalan stílusban pirított le a nap végén a buckásra síelt lejtőn.

Kun Gergely

0 Tovább

Gardrób

blogavatar

Felnőtt tartalom, csak igényes és érett férfiaknak! Mindent megtudsz arról, hogy mit tehetsz azért, hogy a nők felfigyeljenek rád, az üzletfeleid elismerjenek, és követendő példának tartsanak, de legfőképpen, hogy te magad rátalálj saját stílusodra.

A Loft Outlet divatszakértőjének Instagram oldala - gerrri74

Instagram

Kövesd a Loft Outletet a Facebook-on

HTML

Címkefelhő

loft outlet (23),ferfi divat (20),öltöny (13),férfi öltöny (9),Loft (9),zako (5),divat (4),mesterházy attila (4),nyakkendő (3),Giorgio Armani (3),Kiszel Tunde (3),Sebestyan Balazs (3),Orbán Viktor (3),férfi ing (3),Roberto Cavalli (3),hamisítás (3),Hermes (2),Louis Vuitton (2),trendszetter (2),Brad Pitt (2),Pinter Attila (2),Benedek Tibor (2),gucci (2),menyasszony (2),Schiffer András (2),Rodeo Drive (2),berki krisztián (2),Los Angeles (2),Instagram (2),Herczeg Zoltan (2),szalagavató (2),slim fit (2),Róma (2),gatsby (2),Vona Gábor (2),férfi cipő (2),Lagzi Lajcsi (2),Friderikusz Sándor (2),smoking (2),stohl andrás (2),magyar futballvalogatott (2),Fodor Gabor (2),esküvő (2),casual (2),messi (2),Schobert Norbert (2),Rubint Réka (2),slim féfri divat (2),Andy Vajna (2),palácsik timea (2),mszp (2),Gyurcsány Ferenc (2),hosszú ujjú ing (1),Eurovíziós dalfesztivál (1),Conchita Wurst (1),Kelemen Anna (1),Rövid ujjú ing (1),Robbie Williams (1),Budapest Sportaréna (1),Thomas Neuwirth (1),tom ford (1),kommunikáció (1),balázs (1),4n4ln (1),trendsetter (1),Beverley Hills (1),Magyar Labdarugo-szovetseg (1),Vajna Tímea (1),Sebestyén Balázs (1),californication (1),Balaton (1),magyar labdarugo valogatott (1),donatella versace (1),Ata (1),V Zolika (1),Budapest Taxi (1),Bango Margit (1),Medveczky Ilona (1),kuki (1),sípálya (1),jagermeister (1),yeti (1),hütte (1),Unicum (1),kiszel tünde (1),Gundel Takacs Gabor (1),Dolhai Attila (1),Pokorny Lia (1),Zámbó Árpád (1),Demokratikus Koalíció (1),Orbán Vikor (1),horvath csaba (1),Deutsch Tamás (1),raszta frizura (1),Bagi-Nacsa (1),Budai Gyula (1),Szecsődi Ráró (1),Szecsődi Károly (1),nünüke (1),pompás nünüke (1),LMP (1),Zsidro Tamas (1),újságírók (1),Gerbeaud-haz (1),meglepetés party (1),szülinap (1),Kun Gergely (1),Vona (1),sajtótájékoztató (1),Gerbeaud (1),red neck (1),Gyurcsán Ferenc (1),kőbányai kínai piac (1),mellény (1),sál (1),átmeneti öltözködés (1),Galeries Lafayette (1),győzike (1),Bál (1),Tallai Andras (1),puskás ferenc (1),Story Gala (1),Harrods (1),GUM (1),Jason_yeats (1),Thomasopdebeeck (1),Alexander.kraft (1),Toth Vera (1),madonna (1),il Bacio di Stile (1),Hex tie (1),Hexenschuß (1),mezőkövesd (1),férfi nadrág (1),Összezárva Friderikusszal (1),Berki (1),Született feleségek (1),férfi karkötő (1),loftoutlet (1),useunused (1),formaruha (1),olimpia (1),Scherer Péter (1),Stohl András (1),sportöltözék (1),citytrail (1),futás (1),Noszály Sándor (1),lopás (1),szomszédok (1),szulejmán (1),Válótársak (1),Keymanstyle (1),Valentino (1),Dandy (1),kockás öltöny (1),Gáspár Győző (1),Emir Kusturica (1),Falus Ferenc (1),Főpolgármesteri Hivatal (1),Schobert Norbi (1),ice bucket (1),önkormányzati választás (1),Hajdú Péter (1),Zimányi Linda (1),focistafeleségek (1),Robben (1),Dress for less (1),tippmix (1),FIFA (1),Puzser Robert (1),selfie (1),futball vilagbajnoksag (1),Norbi Update (1),norbi (1),double monk (1),férfi kiegészítők (1),Ausztrália (1),Andre Goodfriend (1),habony árpád (1),dolce & gabbana (1),Zuckenberg (1),Szalay-Bobrovinczky Kristóf (1),női egyenjogúság (1),Karl Stefanovic (1),John Deere (1),Andre Agassi (1),tőzsde (1),Private banking (1),elegans (1),The Today Show (1),Dardai Pal (1),üzleti dress code (1),Marshalls (1),ruházat (1),Radics Gigi (1),COMET-dijkioszto (1),Comet Gála (1),VIVA COMET-dij (1),Farkashazy Tivadar (1),Vágó István (1),Juszt László (1),Gálvölgyi János (1),Szabó Zsófi (1),Comet Cloth Comedy (1),Csobot Adél (1),esküvői ruha (1),Vőlegény (1),Kállay Saunders András (1),vv béci (1),Loft Out (1),gigi (1),Osvárt Andrea (1),Pampalini (1),Bajnai Gordon (1),Kilián-laktanya (1),Csányi Sándor (1),Balotelli (1),Női és Gyermekruha Nagykereskedelmi Vállalat… (1),ballonkabát (1),megcsalás (1),divat világa (1),outlet (1),Dzsudzsak Balazs (1),világbajnokság (1),Nino Cerutti (1),Szárszói találkozó (1),Szárszó (1),Pep Guardiola (1),guardiola (1),férfi vízilabda-válogatott (1),Barcelona (1),vőlegény ruhája (1),esküvői öltöny (1),pénzmogul (1),üzleti tárgyalás (1),Ferrari (1),zakó (1),trend (1),ing (1),learazas (1),sale (1),szabó (1),Savile Row (1),ford (1),bmw (1),Audi (1),porsche (1),Lionel Messi (1),méret (1),Aranylabda (1),öltözék (1),nadrág (1),fat boys slim (1),Rogán Antal (1),lanvin (1),Fendi (1),Horn Gyula (1),Barack Obama USA elnök (1),menyasszonyi ruha (1),politikusok (1),Louis Vuitton hátizsák (1),Ferragamo (1),metroszexualis (1),Firenze (1),Nápoly (1),Milano (1),Zsolnay Porcelanmanufaktura Zrt. (1),Michelin csillag (1),meleg (1),buzi (1),Vidámpark (1),nyakkendo (1),pataky attila (1),Fásy Ádám (1),Bunyós Pityu (1),Postás Józsi (1),Balazs Pali (1),cakó kinga (1),Sugarbird ruhakollekcio (1),DJ Ötzi (1),Csóré Béla (1),rtl klub (1),Pitt Immagine Uomo (1),Istenes Bence (1),Eder Krisztian (1),VV6 (1),zombi (1),szex (1),ejszakai elet (1),Budapest (1),teli olimpia (1),Szocsi (1),Etyek (1),Liptai Claudia (1),Hajos Andras (1),Árpás László (1),Rokusfalvy Pal (1),Joshi Bharat (1),Fekete Laci (1),nagy duett (1),győr (1),médiabál (1),Szocsi olimpia 2014 (1),Szocsi 2014 (1),ruha (1),h&m (1),Giorgo (1),Ómolnár Miklós (1),Ralph Lauren (1),Alföldi Róbert (1),Caramel (1),rendőrség (1),kannás bor (1),Vácszentlászló (1),Zacher Gabor (1),Dobó Kata (1),tél (1),MÁV-Aszód (1),aszód (1),wellness-hetvege (1),wellness szallodak (1),dresscode (1),mély dekoltázs (1),Kaposvari Egyetem (1),öltözködési tanácsadó (1),öltönyök (1),középosztály (1),gazdagság (1),Steve Siebold (1),siruha (1),sibakancs (1),Tilla (1),Vadon Jani (1),wunderschön (1),Kulka János (1),fasfhionfave (1),Wolfie (1),Carbonfools (1),fehér balázs (1),Leonardo DiCaprio (1),George Clooney (1),teczar szilard (1),szőke nő (1),billiárd (1),éjszaka (1),buli (1),Berki Krisztian labdarugo (1),ingyen buli (1),magna cum laude (1)

Tőlünk kérj öltözködési tanácsot!