Átmeneti üresedés

Kicsiny hazánk éghajlati viszonyait alapul véve létezik két olyan aprócska időszak, amikor az átlag pógár már izzad a vaskos télikabátjában, de még egy picikét fázik a strandpapuccsal kombinált térdnadrágban. E két periódus együttvéve sem tesz ki többet 6-7 hónapnál a rendelkezésre álló 12-ből, így érthető, hogy egy magára valamicskét is adó magyar nagyvonalúan lemond az ehhez való igazodásról. 

Mi az nekünk, rá se hederítünk! 

A hőmérséklet, valamint a csapadék változatosságát szofisztikáltabban érzékelő országokban fantasztikus dolgokat képesek tenni az emberek!

Mellény

Itt van például az orkán mellény. Ez a termék ahelyett, hogy egy teljesen általánosan elfogadott ruházati kiegészítőként minden magyar férfi gardróbjában ott fityegne, igazi vízválasztóvá válik a megítélés szempontjából. Amellett, hogy örvendetesen növekszik a mellényt viselők tábora, még mindig rendkívül sok emberkét látok hűvösebb napokon egy szál ingben vacogni a kocsijukban (mivel nagyon helyesen lekapják a zakójukat vezetés közben, nem begyűrve azt az ülés és a hátuk közé), de nem ritka látvány egy verőfényes tavaszi napon az ingét bokáig átizzadó üzletember, hisz majd' rárohad az egyébként meglehetősen hűvös 8-10 fokban a meleg gyapjú kabát. 

Ez csak két olyan szituáció, amikor egy mellény jó szolgálatot tehet, de ha ez nem volna elég, megemlíthetjük azt a lehetőséget is, amikor még, vagy már nem fűtött helyiségekben üldögélve kell dolgoznunk röpke pár órát, és egy ránk cuppanó pulcsit túlságosan zártnak éreznénk.

Aztán ott kocog a futottak még kategóriában az időszakra ékes magyar nyelvünk által is utaló ÁTMENETI dzseki! Szelesebb, időnként csapadékosabb napokon jó szolgálatot tehet azon a pár százméteres szakaszon is, amikor hosszas körözést követően leparkolt kocsinktól kedvenc éttermünk kellemes melegébe megtérünk.

Immár szezonokon átívelően tartja magát a kollekciókban a gombos, vagy zippzáras kialakítású, leheletvékony gyapjú kardigán. A hagyományos pulóverekkel szemben fennálló számtalan előnye közül én azt emelném ki, ami számomra kedvesebbé teszi a klasszikus "V", vagy környakú, zárt rokonainál, nevezetesen az a praktikus tény, hogy "belőtt sérónk" szétzilálása nélkül lehet le-, illetve felvenni.

Azt még megértem, hogy a drága nagyik karácsony előtt még mindig a klasszikus rénszarvasost keresik harmincas éveikben járó unokáiknak, de hogy ugyanezen felcseperedett "kölykök" ezt miért hordják, számomra felfoghatatlan!?

Aztán itt van még a sál, melynek viselésétől valószínüleg a dobhártyánkba egy életre bekarcolódott "Pistiiiiikeeeeeeee, vigyéééééé' sáááááálaaaaaaat, hideeeeeeg vaaaan!" üvöltésnek köszönhetően ódzkodunk. 

Ideje volna végre feldolgozni a traumát, és a nyakék visszakerülhetne az őt megillető pazar pozícióba. Remek társ egy félhűvös napon!

Hirtelenjében ennyi jutott eszembe ezen a lucskos, se nem hideg, se nem enyhe, szeles, borongós napon...

0 Tovább

A megcsalás tényleg bűn lenne?

Szerző: Kun Gergely

Még gyerekfejjel hallottam a rádióban egy szatírát. A történet nagyjából arról szólt, hogy egy ember egy másik értelmes civilizációba kerül, ahol az élőlények abszolút emberszabásúak. Minden hasonlóan zajlik, mint itt a Földön, csak egy szembetűnő különbségre figyel fel az utazó. Az idegen társadalomban rendkívüli modortalanságnak számít egymás közt kibeszélni az evéssel, annak körülményeivel, élvezetével kapcsolatos dolgokat. Ízekről, teli hassal befejezett tivornyákról szóló beszámolók rendre szemlesütött pironkodást csaltak az ottani arcokra. Ezzel szemben a szexuális élet legapróbb részleteinek zajos megtárgyalása a legtermészetesebb időtöltésnek számított a távoli bolygó lakói körében.

Furcsa, ugye? Szatíra, ami tükröt tart elénk, amiben kendőzetlenül tárulnak fel társadalmunk visszásságai. Ami ott természetes, az itt a Földön elképzelhetetlen. Ami ott bűn, az nálunk hétköznapi jelenség, átlagos esemény.

Nem kell bolygóközi hiperűrugrást végrehajtanunk, ugyanilyen kettősség fedezhető fel itt nálunk, az emberi társadalomban, elég, ha azonos időben más-más szociális berendezkedéseket veszünk górcső alá, vagy ugyanazt a kultúrát (értsd: akár kontinenst) századokon átívelően vizsgálunk.

Kibontom jobban! 2013-at írunk, és Európában elképzelhetetlennek tartanám a többnejűség felvetését anélkül, hogy bárki viccet szimatoljon, de egy földrajzilag nem olyan távoli társadalomban természetesnek tartják meglett férfiak, hogy 8-9 éves friss arájukkal a nászéjszakát elhálják, akár a gyermek fizikai és mentális sérülése árán is…

Az öreg kontinensen pár száz évvel ezelőtt még semmi akadálya nem volt unokatestvérek házasodásának a vagyon egybentartása érdekében, debill hercegek és kisnemesek ezreit szabadítva az akkori társadalomra. Számontartották büszkén kutyabőrre írt nemesi családfájukat, de fattyúk tucatjait nemzették cselédszobákban, pajtákban, úri tivornyák sötét zugaiban.

Megcsalást kiált az úgynevezett fejlett „nyugat” mihelyt elcsattan egy puszi két nem hivatalosan együvé tartozó ember közt, ha egyikőjüknek ezalatt párja van, de néhány évtizede még „aztán meg ne fázz, apukám!”-mal búcsúzott a ház asszonya a kaszinóba (értsd: kupleráj) távozó urától.

Manapság ritka az a háziasszony, akit bánt, ha férje/kedvese a házi koszt helyett egyszer egyszer az éttermi vacsorát választja. Ilyenkor normálisan adódik a kérdés, milyen volt, hogy ízlett, örülök, hogy tetszett, stb., stb… Mi történik ilyenkor? Életünk párja valamely testi örömöt él át nélkülünk, szeretjük őt, ergo, örülünk, hogy örül, önzésnek helye nincs!

Szándékosan helyezem a témát egy olyan párhuzamba, amiről tudom, hogy a primitívebb kommentelő rögtön kardért kiált. Ezekre a véleményekre abszolút nem vagyok kíváncsi, amellett, hogy tiszteletben tartom.

A felhorgadók intelligensebbjét viszont arra kérem, képzelje csak el, mennyi olyan dolog vesz minket körül, amit NEVELTETÉSÜNK okán ítélünk el, vagy magasztalunk fel. Mondok példát egy kis kitérő erejéig a belénk nevelt pozitív látásmódra: embereket ölni véleményem szerint még háborúban sem hősi cselekedet! Pedig folyamatosan ezt sulykolja a „humanista” nyugati világ…

Higgyétek el, amennyiben úgy neveltek volna benneteket, mint pl egy eszkimót, aki hajléka, étele megosztásán túlmenően asszonyát is felajánlja a betérő vendégnek, semmi problémát nem látnátok abban, hogy párotok időnként rajtatok kívül mással is jól érzi magát.

Neveltetésem, mára kialakult világlátásom azt sugallja, hogy a valódi tisztelet egyik jeleként a monogámia keretei közt éljem az életem. Nyitott, érdeklődő, gondolkodó, mérlegelő emberként viszont egyre inkább az emberi ösztönlény belső késztetéseivel abszolút ellentétes társadalmi elvárásnak tekintem ezt az íratlan szabályrendszert.

Ítéljetek bátran, de könnyen lehet, hogy bigott visszafojtásban fogant unokáitok már a téma felvetésén is csak kacagnak, majd vidáman bújnak össze aktuális partnerükkel.

9 Tovább

Bolond lyukból bolond Sale fúj

Így január végén aktuális a téma, hiszen az ember kezdi azt hinni, hogy a városban minden kiskereskedelmi egységet felvásárolt valami bazi nagy fúzió keretében a SALE nevezetű áruházlánc. Mást se lehet látni ilyenkor (persze itthon máskor sem), mint DISCOUNT, FINAL SALE, KIÁRUSÍTÁS, RAKTÁR KISÖPRÉS, nívósabb helyeken Loft Robbery, nyilván….

szerző: Kun Gergely

Az intergalaktikus népbutításra és azok trendi sablon szövegeire oly fogékony magyar néplélek ekkor érzi csak valóban elemében magát. Az megvan ugye, hogy a nagyi hazatér a „kínaiból” valami felismerhetetlen szarral, amit ő zokninak/trikónak/pólónak (nem kívánt rész törlendő) nevez. A kérdésre, mely szerint „na ezt mi a francnak vetted meg, mama?!” az adekvát választ az:

„Csak ötszáz forint volt, nem lehetett ott hagyni!”

És kuss van kispofám…. roló le…. függöny…. nincs tovább, erre nem lehet érveket felsorakoztatni, vagy hogy Virág elvtársat idézzem: „efelett kár volna vitát nyitni.”

Az indusztriális néphülyítésnek van azonban egy komoly ellensége, de akkor mindjárt kettő is: a matematika és a tények. Divattal, vizuális hatással, benyomáskeltéssel foglalkozó emberként nyilván nem tudom hangsúlyozni egy kirakat kommunikációs erejét. Tudom nagyon jól, hogy a változatlan árukészlet átvariálva, babára kihelyezve, más fényviszonyok közé ültetve még a szinte naponta besétáló törzsvevőre is az újdonság erejével hat. Élünk is ezekkel az eszközökkel mi magunk is. Nade,  hogy ne tudjon valaki számolni csak azért, mert besétált a százalékjellel kitapétázott kirakatú üzlet csapdájába, azt azért furcsállom!

ZEMBEREK, jól figyeljetek!!!

„A” (ejtsd: á) termék egy helyen 100.000,- Ft-ba kerül, „B” (ejtsd: bé) termék pedig egy másik helyen (pl.: OUTLET) csupán 50.000-be, továbbá induljunk ki abból, hogy derék PÓGÁR a két terméket egymással egyenértékűnek, azonos színvonalúnak ergo közgazdaságilag helyettesítő terméknek fogadja el. „A” terméket elképesztő hírveréssel övezve kőkemény 40%-os leértékelésnek vetik alá. ezzel egy időben, tényleg csak a fíling kedvéért „B” terméket az OUTLET-ben egy már már kimondani is szégyenletes 20%-os árengedménnyel kezdik el kínálni.

Na mi van ilyenkor? Mit is tesz a DOLGOZÓ? Számol? Ésszerű döntést hoz? Igen. Bizonyára akad ilyen is. Szerény, nyomott tapasztalataimat figyelembe véve azt kell mondjam, hogy az esetek jelentős többségében megvásárolja gondolkodás nélkül az „A” terméket mondván: mekkkkkkkorát szakítottam emitt a kedvezményemmel!!!!

Nem több, mint egy bekezdést szenteljünk azért annak a jelenségnek is, hogy üzletek tömegei tartanak egész évben (!!!) akciót… Az állandóan alkalmazott árszint ugyebár nem akció, hiszen ezek szerint az a bolt tényleges árnívója, nem? Akciónak szerintem kizárólag az ettől eltérő árszint időszakos megjelenését tekinthetjük, ugye?

Hogy mi a következő lépés, nem tudom. Nyilván próbálom minden fórumon felhívni a figyelmet a szituációra, amit egyre többször szerencsére homlokra csapással egybekötött felismeréssel nyugtáz a hallgató, majd fogadkozik, hogy ővele aztán többé soha nem járatja a bolondját akárki fia borja! Ennek örülök persze, bár az a gyanúm, a jól felépített vizuális gépezet sikeresen darálja be a még oly körültekintő áldozatokat is.

4 Tovább

Gardrób

blogavatar

Felnőtt tartalom, csak igényes és érett férfiaknak! Mindent megtudsz arról, hogy mit tehetsz azért, hogy a nők felfigyeljenek rád, az üzletfeleid elismerjenek, és követendő példának tartsanak, de legfőképpen, hogy te magad rátalálj saját stílusodra.

A Loft Outlet divatszakértőjének Instagram oldala - gerrri74

Instagram

Kövesd a Loft Outletet a Facebook-on

HTML

Címkefelhő

loft outlet (23),ferfi divat (20),öltöny (13),férfi öltöny (9),Loft (9),zako (5),divat (4),mesterházy attila (4),nyakkendő (3),Giorgio Armani (3),Kiszel Tunde (3),Sebestyan Balazs (3),Orbán Viktor (3),férfi ing (3),Roberto Cavalli (3),hamisítás (3),Hermes (2),Louis Vuitton (2),trendszetter (2),Brad Pitt (2),Pinter Attila (2),Benedek Tibor (2),gucci (2),menyasszony (2),Schiffer András (2),Rodeo Drive (2),berki krisztián (2),Los Angeles (2),Instagram (2),Herczeg Zoltan (2),szalagavató (2),slim fit (2),Róma (2),gatsby (2),Vona Gábor (2),férfi cipő (2),Lagzi Lajcsi (2),Friderikusz Sándor (2),smoking (2),stohl andrás (2),magyar futballvalogatott (2),Fodor Gabor (2),esküvő (2),casual (2),messi (2),Schobert Norbert (2),Rubint Réka (2),slim féfri divat (2),Andy Vajna (2),palácsik timea (2),mszp (2),Gyurcsány Ferenc (2),hosszú ujjú ing (1),Eurovíziós dalfesztivál (1),Conchita Wurst (1),Kelemen Anna (1),Rövid ujjú ing (1),Robbie Williams (1),Budapest Sportaréna (1),Thomas Neuwirth (1),tom ford (1),kommunikáció (1),balázs (1),4n4ln (1),trendsetter (1),Beverley Hills (1),Magyar Labdarugo-szovetseg (1),Vajna Tímea (1),Sebestyén Balázs (1),californication (1),Balaton (1),magyar labdarugo valogatott (1),donatella versace (1),Ata (1),V Zolika (1),Budapest Taxi (1),Bango Margit (1),Medveczky Ilona (1),kuki (1),sípálya (1),jagermeister (1),yeti (1),hütte (1),Unicum (1),kiszel tünde (1),Gundel Takacs Gabor (1),Dolhai Attila (1),Pokorny Lia (1),Zámbó Árpád (1),Demokratikus Koalíció (1),Orbán Vikor (1),horvath csaba (1),Deutsch Tamás (1),raszta frizura (1),Bagi-Nacsa (1),Budai Gyula (1),Szecsődi Ráró (1),Szecsődi Károly (1),nünüke (1),pompás nünüke (1),LMP (1),Zsidro Tamas (1),újságírók (1),Gerbeaud-haz (1),meglepetés party (1),szülinap (1),Kun Gergely (1),Vona (1),sajtótájékoztató (1),Gerbeaud (1),red neck (1),Gyurcsán Ferenc (1),kőbányai kínai piac (1),mellény (1),sál (1),átmeneti öltözködés (1),Galeries Lafayette (1),győzike (1),Bál (1),Tallai Andras (1),puskás ferenc (1),Story Gala (1),Harrods (1),GUM (1),Jason_yeats (1),Thomasopdebeeck (1),Alexander.kraft (1),Toth Vera (1),madonna (1),il Bacio di Stile (1),Hex tie (1),Hexenschuß (1),mezőkövesd (1),férfi nadrág (1),Összezárva Friderikusszal (1),Berki (1),Született feleségek (1),férfi karkötő (1),loftoutlet (1),useunused (1),formaruha (1),olimpia (1),Scherer Péter (1),Stohl András (1),sportöltözék (1),citytrail (1),futás (1),Noszály Sándor (1),lopás (1),szomszédok (1),szulejmán (1),Válótársak (1),Keymanstyle (1),Valentino (1),Dandy (1),kockás öltöny (1),Gáspár Győző (1),Emir Kusturica (1),Falus Ferenc (1),Főpolgármesteri Hivatal (1),Schobert Norbi (1),ice bucket (1),önkormányzati választás (1),Hajdú Péter (1),Zimányi Linda (1),focistafeleségek (1),Robben (1),Dress for less (1),tippmix (1),FIFA (1),Puzser Robert (1),selfie (1),futball vilagbajnoksag (1),Norbi Update (1),norbi (1),double monk (1),férfi kiegészítők (1),Ausztrália (1),Andre Goodfriend (1),habony árpád (1),dolce & gabbana (1),Zuckenberg (1),Szalay-Bobrovinczky Kristóf (1),női egyenjogúság (1),Karl Stefanovic (1),John Deere (1),Andre Agassi (1),tőzsde (1),Private banking (1),elegans (1),The Today Show (1),Dardai Pal (1),üzleti dress code (1),Marshalls (1),ruházat (1),Radics Gigi (1),COMET-dijkioszto (1),Comet Gála (1),VIVA COMET-dij (1),Farkashazy Tivadar (1),Vágó István (1),Juszt László (1),Gálvölgyi János (1),Szabó Zsófi (1),Comet Cloth Comedy (1),Csobot Adél (1),esküvői ruha (1),Vőlegény (1),Kállay Saunders András (1),vv béci (1),Loft Out (1),gigi (1),Osvárt Andrea (1),Pampalini (1),Bajnai Gordon (1),Kilián-laktanya (1),Csányi Sándor (1),Balotelli (1),Női és Gyermekruha Nagykereskedelmi Vállalat… (1),ballonkabát (1),megcsalás (1),divat világa (1),outlet (1),Dzsudzsak Balazs (1),világbajnokság (1),Nino Cerutti (1),Szárszói találkozó (1),Szárszó (1),Pep Guardiola (1),guardiola (1),férfi vízilabda-válogatott (1),Barcelona (1),vőlegény ruhája (1),esküvői öltöny (1),pénzmogul (1),üzleti tárgyalás (1),Ferrari (1),zakó (1),trend (1),ing (1),learazas (1),sale (1),szabó (1),Savile Row (1),ford (1),bmw (1),Audi (1),porsche (1),Lionel Messi (1),méret (1),Aranylabda (1),öltözék (1),nadrág (1),fat boys slim (1),Rogán Antal (1),lanvin (1),Fendi (1),Horn Gyula (1),Barack Obama USA elnök (1),menyasszonyi ruha (1),politikusok (1),Louis Vuitton hátizsák (1),Ferragamo (1),metroszexualis (1),Firenze (1),Nápoly (1),Milano (1),Zsolnay Porcelanmanufaktura Zrt. (1),Michelin csillag (1),meleg (1),buzi (1),Vidámpark (1),nyakkendo (1),pataky attila (1),Fásy Ádám (1),Bunyós Pityu (1),Postás Józsi (1),Balazs Pali (1),cakó kinga (1),Sugarbird ruhakollekcio (1),DJ Ötzi (1),Csóré Béla (1),rtl klub (1),Pitt Immagine Uomo (1),Istenes Bence (1),Eder Krisztian (1),VV6 (1),zombi (1),szex (1),ejszakai elet (1),Budapest (1),teli olimpia (1),Szocsi (1),Etyek (1),Liptai Claudia (1),Hajos Andras (1),Árpás László (1),Rokusfalvy Pal (1),Joshi Bharat (1),Fekete Laci (1),nagy duett (1),győr (1),médiabál (1),Szocsi olimpia 2014 (1),Szocsi 2014 (1),ruha (1),h&m (1),Giorgo (1),Ómolnár Miklós (1),Ralph Lauren (1),Alföldi Róbert (1),Caramel (1),rendőrség (1),kannás bor (1),Vácszentlászló (1),Zacher Gabor (1),Dobó Kata (1),tél (1),MÁV-Aszód (1),aszód (1),wellness-hetvege (1),wellness szallodak (1),dresscode (1),mély dekoltázs (1),Kaposvari Egyetem (1),öltözködési tanácsadó (1),öltönyök (1),középosztály (1),gazdagság (1),Steve Siebold (1),siruha (1),sibakancs (1),Tilla (1),Vadon Jani (1),wunderschön (1),Kulka János (1),fasfhionfave (1),Wolfie (1),Carbonfools (1),fehér balázs (1),Leonardo DiCaprio (1),George Clooney (1),teczar szilard (1),szőke nő (1),billiárd (1),éjszaka (1),buli (1),Berki Krisztian labdarugo (1),ingyen buli (1),magna cum laude (1)

Tőlünk kérj öltözködési tanácsot!