Végre sikerült kidobni a Matyóhímzést!

Múlt héten kihirdették az olimpiai csapat formaruha pályázatának győztesét. Nem mondom, hogy izgatott gyomorremegést okozott volna a hír, hozzászoktam, hogy gladiátorainkat rendre jellegtelen, idejétmúlt öltözékben küldjük az ünnepélyes megnyitókra.

loftoutlet olimpia formaruha öltöny useunusedKülönösebb lelkesedés nélkül kattintottam a mintadarabokat bemutató fotókra, és őszinte örömmel konstatáltam, hogy ezúttal komoly esély nyílt egy minden részletében friss, dinamikus entréera!

Az, hogy egy nemzet kihasználja az alkalmat egy milliók által nézett eseményen önmaga bemutatására, nem egyenlő azzal, hogy elcsépelt, agyonhasznált, idegenek számára értelmezhetetlen klisékkel tömjük teli a szetteket. Nem szeretném megsérteni sem a néptáncrajongókat, sem pedig a Petőfi hasonmásverseny résztvevőit, de a Matyóhímzés vagy a Kalocsai, továbbá az 1800-as évek végére emlékeztető, zsinóros mente vonalainak beemelése egy szettbe visszatetsző és nevetséges a külföldiek szemében. Nekem például már teli van a t..öm a fapapucsos hollandokkal, a szoknyás skótokkal, a milkalila svájciakkal, a tiroli bőrgatyás osztrákokkal, a kozák kucsmás ukránokkal, meg a bikaviador spanyolokkal! Miért akarjuk magunkról mindenáron a hasonló üzeneteket kommunikálni?!

loftoutlet olimpia formaruha öltöny useunusedEmlítettem már korábbi bejegyzésekben, hogy a hazai stylist szakmát általában nagyra tartom, prominens képviselőivel napi kapcsolatban voltam, illetve vagyok. Személyükben a trendeket pontosan ismerő, kreatív, kifejezetten magasan képzett embereket ismertem meg. Hogy miért kerültek ki a placcra ezidáig furcsa formaruhák? Kizárólag arra tudok gondolni, hogy megrendelői oldalon szakmaiatlan igények léptek fel, és a kreátorok igyekeztek ezeknek is megfelelni.

loftoutlet olimpia formaruha öltöny useunusedSzerencsére a "Use unused" márka tervezőit nem lehetett befolyásolni (vagy ezúttal elmaradtak a dilettáns elvárások?), továbbá a zsűri is remekül működött, gratuláció minden résztvevőnek!

Amit nagyon fontosnak tartok megjegyezni, hogy olyan szettek készültek, amiket bárki felvehet egy hétköznapi szituációban, így a csapattal való azonosulás még az eddigieknél is könnyebb lesz a rajongók számára. Lehetséges, hogy a Bazilika környékén elhelyezett kivetítők előtt hasonló ruhákban pörgetik majd a rozéfröccsöt az olimpikonok küzdelmét követő szurkolók, mint amilyenekben sportolóink felvonulnak! Hajrá Magyarország!

Kun Gergely

0 Tovább

Hexenschuß, vagy amit akartok - Hex tie

Már majdnem leírtam, hogy itt van az új őrület, amikor beugrott, hogy a divatban szinte már mindent kitaláltak egyszer. A dolgoknak mi csak maximum a retro, reloaded, refreshed verzióit éljük.

Hex tie

Meg hát különben is, néminemű szerénységre adhat okot legalább egy iparművészeti és/vagy divatintézet diploma hiánya, amely intézményekben felvérteződhettem volna mindazzal a tudással, ami a reggeli műsorok megmondóemberévé avanzsálhatott volna a "mit is vegyünk fel, most, hogy újra kisütött a Nap?" tematikában.

Nem kell hozzá túlzottan nagy jóstehetség, hogy ki merjük jelenteni, ez a divattrend sem fogja maga alá gyűrni a hazai fashionistákat. Pedig egy tipikusan magyar problémára adhatna csattanós választ a hex tie!

hex tie2

Gazdasági válság, elszabadult árfolyamok, nyafogó feleségek, vinnyogó barátnők, neveletlen kölykök??? Ugyan már! Piha! A magyar férfiember évtizedes küzdelme a nyakkendővel zajlik. Eleve ugye ott van a kössek, vagy ne kössek alapdilemma, amire jelentős számban a “f..szt kötök, mert csak a gond van vele” választ ikszeli a teremtés magyar koronája.

hex tie gold

Az általunk mélyen tisztelt maroknyi kisebbség számára (értsd: akik kötik) még temérdek probléma marad. Kis csomó vagy nagy csomó? Meddig érjen? Széles vagy keskeny kendő? Kötött vagy szőtt selyem?

De ezekbe a mélységekbe nem tudjuk magunkkal rántani a magyar urakat, mert ők az önmeggyőzés iskolapéldáját adják, amikor "a nem kötök" álláspont mellett érvelnek.

- Nem kötök, mert mindig túl hosszú lesz!

- Nem kötök, mert kicsi marad a csomó és béna!

- Nem kötök, mert mire jó lesz a csomó, olyan rövid lesz, mint a ballagó hülyegyerekeké!

- Nem kötök, mert úgyis mindig csak lezabálom, oszt meg vihetem tisztítóba....

- Nem kötök, mer' a Demján sem köti... ja, az má' köti... akkor sem nem kötök!

- Nem kötök, mert nem kötök.

- És így tovább.

Hát akor ne kössétek, drága feleim, a nyakkendőt, hanem csatoljátok!

Ne kötekedj! Hex tiera fel!

hex tie real

Kun Gergely

2 Tovább

A Bagi-Nacsa páros videóval köszöntötte a Loft Outlet ügyvezetőjét

Kun Gergő, a Loft Outlet ügyvezetője, a Gardrób bloggere elérte a 40 éves kort. Meglepetés party lett a vége, de a lényeg, hogy az örök kuncsaft és barát Bagi-Nacsa páros egy kis videóval is készült.

Nem szégyeljük bemutatni.

Bagi-Nacsa páros videója

0 Tovább

Stohl András, az igénytelen

A Story Gálák évről évre visszatérő alkalmat szolgáltatnak kis hazánkban egy kedvelt tömegsport, nevezetesen a „döglött oroszlán rugdosás” gyakorlására. A cybertérben ezrével sorjázó kommentekből már-már az a benyomása alakulhatna ki a szemlélőnek, hogy ebben az országban, ha divatról van szó, mindenki baromira érzi a ritmust, és még Fifike nagykörúti szaratásához is átgondolt szettekben hajlandók csak utcára lépni a Zemberek. 

Bárcsak így lenne! 

Sajnos ezen a területen is - mármint a divatban, hiszen a halott oroszlán püfölésben világbajnok a magyar - úgy fest a helyzet, mint amikor a SPORT TV-n friss prolicenszes, kisegítő-pótsegéd edzők fitymálják atom nagy arccal Guardiola taktikai húzásait. Az eredmények nyilván önmagukért beszélnek ruházatban is, fociban is, a többi néma csend...

Tartsanak bár nagyképűnek, de rangon alulinak vélném, hogy ezeken a hasábokon még egyszer foglalkozzunk Kiszel Tünde outfitjeivel. Rá halmozottan érvényes a megállapítás, hogy arról híres, hogy híres, és csupán a róla zajló közbeszéd tartja mindmáig lélegeztetőgépen ezt az elcseszett nőstény ripacsot. Pár nap, és már el is felejtjük, vajon ki volt az az aktuális vak hódoló, aki élő díszletként majomkodott az egyre pedofilabb hajlamú dívaroncs oldalán.

Az est kitüntetettjei között volt azonban egy híres/hírhedt színész, Stohl András, akit Ómolnár Miklós egyszerűen csak reneszánsz emberként konferált fel. A Story Magazin teljhatalmú ura, ezen keresztül bérribancok, szappanopera sztárok, kivénhedt latrok, valamint a teljes Zámbó-család legnagyobb magyarországi munkaadója nyilván a börtönből szabadult polgár újjászületésére gondolt.

Hát igen, Buci, ezt a szerepet te már erre az életre magadra vetted. 

Nem mondom, hogy nem akad olyan polgár, aki téged ne Dantonnal azonosítana, és bizonyára vannak olyanok is, akiknek te vagy Fortinbras a Hamletből. Sokan ismernek moziszerepeidről, mint például a felejthető Meseautó Szűcs Jánosa, míg megint mások életük végéig nem felejtik el azt a tigrisbukfencet, melyet az RTL Klub konferansziéjaként mutattál be nagy-nagy örömünkre.

Ezektől föggetlenül a múltban te tényleg nagyot hibáztál, de amit rád mértek, azt böcsülettel le is ülted. Innentől kezdve, azt gondolom, nem szép dolog azon élcelődni, hogy vajon porcukor volt-e az a fehér valami, amit az imént a szilvásgombócodra szórtál... Nem korrekt felemlegetni mértéktelen italozásaidat, továbbá azt sem, hogy ilyen állapotodban nálad még fegyver is akad, ha már lúd, legyen kövér alapon.

Egy dologgal azért finoman, véletlenül sem bántón, megpiszkálnálak. Maradjunk az ómolnári reneszánsz párhuzamnál, de én a korszakot meghatározó jellemvonások közül inkább most a reneszánsz ember én-központúságára hívnám fel a figyelmedet.

Egy olyan ismert arc, egy színész, az est egyik fő díjazottja egészen egyszerűen nem teheti meg, hogy egy ilyen szedett-vedett ruhában áll a közönsége, az őt díjra érdemesnek tartók elé! Nem tudok másra gondolni, mint hogy Koppány karaktere annyira a részeddé vált, hogy hozzá hasonlóan te is képtelen vagy megérezni, hogy bizony a téged körbevevő világ trendje megváltozott. De vigyáz, félő, hogy így a stylistok hamarosan felnégyelnek! 

Mert az rendben van, hogy valaki szólt, erre az eseményre egy picikét több kell, mint az elmaradhatatlan, két számmal nagyobb bőrdzseki, és valahonnan kerítettél is egy sötét pantallót, ami nyilván egy nálad magasabb emberé, mi más is szolgálhatna magyarázatul arra a cca 15-20 centis anyagtorlódásra, amit cipőtájékon bemutat a nadrág. Egy ilyen díjátadóra minimum egy tökéletes, sötét öltöny dukál, részedről inkább egy szmoking, amit akár kellékes barátod is meg tudott volna oldani az alkalomra, ha már ezen akarsz spórolni. 

Mivel a szetted úgy ahogy van egy röhejes tévedés, szinte már csak a rend kedvéért említem meg, hogy a széttiport, lapított orrú cipő semmiképpen sem való emberek közé, a zakó ujja pedig annyira hosszú, hogy azt már kommunikációs üzenetnek gyanítom, kevésbé hibának...

Itt és most éppen ezért szeretettel fordulok feléd, és felajánlom segítségemet! Amennyiben élsz vele, garantálom, hogy számodra is döbbenetes pozitív visszajelzésekkel fogsz találkozni. Mondom ezt nem is annyira azért, mert mi akkora tapasztalattal rendelkezünk ezen a téren, hanem inkább a sokkoló megjelenésbeli különbség okán, amit jelenlegi szettjeid után még egy nyeretlen, kezdő stylist is könnyedén zajos sikerré formál. 

Aztán majd csak győzzék a nézők a tapsrendet!

Kun Gergely

5 Tovább

Neszóljááá’ be Norbinak!!! - Norbi upgrade

Nem semmi, amit ez a srác elért úgy a magán-, mint az üzleti életben. Szép család, komoly cég, folyamatosan fejlődő brand. Hovatovább kis hazánkban, ha elhangzik egy beszélgetés során, hogy “te, a minap összefutottam Norbival!” előbb gondolnak rá az emberek, és csak később az azonos nevű haverra. Szóval fogalom lett. Imádják, de imádják fikázni is, bár ez minden sikeres emberrel így történik itthon. Beszólásban nagyhatalom lettünk!

Született pár hónappal ezelőtt egy bejegyzés a Gardróbon Schobert Norbiról, amit sokan úgy értelmeztek, hogy én is beálltam a beszólók közé. Pedig nem. Kizárólag egy elterjedt, kellemetlen öltözködési jelenséget szerettem volna pellengérre állítani, más kérdés azonban, hogy ezt legegyszerűbben élő példákkal lehet bemutatni. Én élő példának Norbit választottam.

Mi történt? Az origo.hu címlapon hozta a sztorit, egy közepes városka lakossága rákattintott, ezután pedig  Zsidró Tomi barátom Norbi orra alá dörgölte a cikket. A lavina pedig elindult.

Kun Gergely, Schobert Norbert

Telefon, Tomi az, szevasz, adnék valakit…

- Szia, Schobert Norbert vagyok, kérlek, nevezd meg a fegyvernemet, a segédeidet és a párbaj helyszínét! - Röhögünk. Halálosan jó fej.

-  Értsem meg – magyarázza -, ő ezzel, mármint a megjelenéssel, nem foglalkozik.

- Ezt nehéz is lenne cáfolni. – vigyorgok.

- Igen, igen, de ő folyamatosan sportcuccban éli az életét, nem is érdekli ez az egész stb. stb.

Ezután telefonszámot cseréltünk,és majd keressük egymást.

Múlt héten rám csörög:

- Az új TV műsor felvétele készül, kéne pár szett. 

- Ok, mikorra?

- Két nap.

- Na az nem megy. 

- Ez az, amit nem szeretek hallani.

 - Én sem szeretem mondani. 

- Megoldjuk? - kérdi végül. 

- Meg hát! Ezért vagyunk!

Kun Gergely, Schobert Norbert

Szinte együtt érkezik a szabóval, aki direkt miatta jött. Szokásos kérdéseim: mi a feladat, mi a szituáció, mit akarunk kommunikálni? Pár perc beszélgetés alapján körvonalazódik, mi kell ide. Vázolom az elképzeléseimet, és várom a véleményét.

- Figyelj, én ehhez továbbra sem értek, te ebben profi vagy, és én ezért vagyok itt. Mondd meg te, én pedig elfogadom!

Schobert Norbert, Rubint Réka

Ilyet is ritkán hall az üzletben az ember, és ez plusz egy személyes adalék, amit becsülök benne. Sokkal inkább jellemző, hogy a hozzánk látogató férfi, aki saját területén élet-halál ura, annyira átitatódik a ’mindent tudás’ érzésével, hogy ezt egyéb területekre is kiterjeszti. Foci, autók, high tech kütyük, olasz borok, jó éttermek, minden!

A ‘nehogy már megmondja valaki’ attitüd eredményezi aztán a trottyos szárú gatyákat, a lepedő méretű ingeket, a tökig érő nyakkendőket és a katonai sátor nagyságú zakókat, amikben kiterjesztett karokkal akár egy toronyház tetejéről is biztonságos földetéréssel kecsegtető lesiklás hajtható végre.

De vissza Norbihoz! Talán mondanom sem kell, hogy alkatilag baromi könnyű helyzetben vagyunk, a jól karban tartott, atletikus testet a legegyszerűbb összefésülni az olasz cuccal. Több mint 20 év mindennapos odafigyelése természetesen nem múlik el nyomtalanul a fitnesz pápán sem, ragyogóan áll neki minden. Ennek fényében különösen felháborító, hogyan engedte ki őt egy eladó azokban a cuccokban a ruhaboltokból, ahol ezidáig próbálkozott.

Hiába no, a magyar férfi a RölTex-es nénikék karmai közt vergődik, míg be nem tér a Loftba :)

Szóval kedves Fikázók, odakünn a nagy büdös kibertérben, keressetek valami új fogást a srácon, mert ruházatilag eztán nagyon rendben lesz!

Rubint Réka, Schobert Norbert

Kun Gerely

20 Tovább
«
12345

Gardrób

blogavatar

Felnőtt tartalom, csak igényes és érett férfiaknak! Mindent megtudsz arról, hogy mit tehetsz azért, hogy a nők felfigyeljenek rád, az üzletfeleid elismerjenek, és követendő példának tartsanak, de legfőképpen, hogy te magad rátalálj saját stílusodra.

A Loft Outlet divatszakértőjének Instagram oldala - gerrri74

Instagram

Kövesd a Loft Outletet a Facebook-on

HTML

Címkefelhő

loft outlet (23),ferfi divat (20),öltöny (13),férfi öltöny (9),Loft (9),zako (5),divat (4),mesterházy attila (4),nyakkendő (3),Giorgio Armani (3),Kiszel Tunde (3),Sebestyan Balazs (3),Orbán Viktor (3),férfi ing (3),Roberto Cavalli (3),hamisítás (3),Hermes (2),Louis Vuitton (2),trendszetter (2),Brad Pitt (2),Pinter Attila (2),Benedek Tibor (2),gucci (2),menyasszony (2),Schiffer András (2),Rodeo Drive (2),berki krisztián (2),Los Angeles (2),Instagram (2),Herczeg Zoltan (2),szalagavató (2),slim fit (2),Róma (2),gatsby (2),Vona Gábor (2),férfi cipő (2),Lagzi Lajcsi (2),Friderikusz Sándor (2),smoking (2),stohl andrás (2),magyar futballvalogatott (2),Fodor Gabor (2),esküvő (2),casual (2),messi (2),Schobert Norbert (2),Rubint Réka (2),slim féfri divat (2),Andy Vajna (2),palácsik timea (2),mszp (2),Gyurcsány Ferenc (2),hosszú ujjú ing (1),Eurovíziós dalfesztivál (1),Conchita Wurst (1),Kelemen Anna (1),Rövid ujjú ing (1),Robbie Williams (1),Budapest Sportaréna (1),Thomas Neuwirth (1),tom ford (1),kommunikáció (1),balázs (1),4n4ln (1),trendsetter (1),Beverley Hills (1),Magyar Labdarugo-szovetseg (1),Vajna Tímea (1),Sebestyén Balázs (1),californication (1),Balaton (1),magyar labdarugo valogatott (1),donatella versace (1),Ata (1),V Zolika (1),Budapest Taxi (1),Bango Margit (1),Medveczky Ilona (1),kuki (1),sípálya (1),jagermeister (1),yeti (1),hütte (1),Unicum (1),kiszel tünde (1),Gundel Takacs Gabor (1),Dolhai Attila (1),Pokorny Lia (1),Zámbó Árpád (1),Demokratikus Koalíció (1),Orbán Vikor (1),horvath csaba (1),Deutsch Tamás (1),raszta frizura (1),Bagi-Nacsa (1),Budai Gyula (1),Szecsődi Ráró (1),Szecsődi Károly (1),nünüke (1),pompás nünüke (1),LMP (1),Zsidro Tamas (1),újságírók (1),Gerbeaud-haz (1),meglepetés party (1),szülinap (1),Kun Gergely (1),Vona (1),sajtótájékoztató (1),Gerbeaud (1),red neck (1),Gyurcsán Ferenc (1),kőbányai kínai piac (1),mellény (1),sál (1),átmeneti öltözködés (1),Galeries Lafayette (1),győzike (1),Bál (1),Tallai Andras (1),puskás ferenc (1),Story Gala (1),Harrods (1),GUM (1),Jason_yeats (1),Thomasopdebeeck (1),Alexander.kraft (1),Toth Vera (1),madonna (1),il Bacio di Stile (1),Hex tie (1),Hexenschuß (1),mezőkövesd (1),férfi nadrág (1),Összezárva Friderikusszal (1),Berki (1),Született feleségek (1),férfi karkötő (1),loftoutlet (1),useunused (1),formaruha (1),olimpia (1),Scherer Péter (1),Stohl András (1),sportöltözék (1),citytrail (1),futás (1),Noszály Sándor (1),lopás (1),szomszédok (1),szulejmán (1),Válótársak (1),Keymanstyle (1),Valentino (1),Dandy (1),kockás öltöny (1),Gáspár Győző (1),Emir Kusturica (1),Falus Ferenc (1),Főpolgármesteri Hivatal (1),Schobert Norbi (1),ice bucket (1),önkormányzati választás (1),Hajdú Péter (1),Zimányi Linda (1),focistafeleségek (1),Robben (1),Dress for less (1),tippmix (1),FIFA (1),Puzser Robert (1),selfie (1),futball vilagbajnoksag (1),Norbi Update (1),norbi (1),double monk (1),férfi kiegészítők (1),Ausztrália (1),Andre Goodfriend (1),habony árpád (1),dolce & gabbana (1),Zuckenberg (1),Szalay-Bobrovinczky Kristóf (1),női egyenjogúság (1),Karl Stefanovic (1),John Deere (1),Andre Agassi (1),tőzsde (1),Private banking (1),elegans (1),The Today Show (1),Dardai Pal (1),üzleti dress code (1),Marshalls (1),ruházat (1),Radics Gigi (1),COMET-dijkioszto (1),Comet Gála (1),VIVA COMET-dij (1),Farkashazy Tivadar (1),Vágó István (1),Juszt László (1),Gálvölgyi János (1),Szabó Zsófi (1),Comet Cloth Comedy (1),Csobot Adél (1),esküvői ruha (1),Vőlegény (1),Kállay Saunders András (1),vv béci (1),Loft Out (1),gigi (1),Osvárt Andrea (1),Pampalini (1),Bajnai Gordon (1),Kilián-laktanya (1),Csányi Sándor (1),Balotelli (1),Női és Gyermekruha Nagykereskedelmi Vállalat… (1),ballonkabát (1),megcsalás (1),divat világa (1),outlet (1),Dzsudzsak Balazs (1),világbajnokság (1),Nino Cerutti (1),Szárszói találkozó (1),Szárszó (1),Pep Guardiola (1),guardiola (1),férfi vízilabda-válogatott (1),Barcelona (1),vőlegény ruhája (1),esküvői öltöny (1),pénzmogul (1),üzleti tárgyalás (1),Ferrari (1),zakó (1),trend (1),ing (1),learazas (1),sale (1),szabó (1),Savile Row (1),ford (1),bmw (1),Audi (1),porsche (1),Lionel Messi (1),méret (1),Aranylabda (1),öltözék (1),nadrág (1),fat boys slim (1),Rogán Antal (1),lanvin (1),Fendi (1),Horn Gyula (1),Barack Obama USA elnök (1),menyasszonyi ruha (1),politikusok (1),Louis Vuitton hátizsák (1),Ferragamo (1),metroszexualis (1),Firenze (1),Nápoly (1),Milano (1),Zsolnay Porcelanmanufaktura Zrt. (1),Michelin csillag (1),meleg (1),buzi (1),Vidámpark (1),nyakkendo (1),pataky attila (1),Fásy Ádám (1),Bunyós Pityu (1),Postás Józsi (1),Balazs Pali (1),cakó kinga (1),Sugarbird ruhakollekcio (1),DJ Ötzi (1),Csóré Béla (1),rtl klub (1),Pitt Immagine Uomo (1),Istenes Bence (1),Eder Krisztian (1),VV6 (1),zombi (1),szex (1),ejszakai elet (1),Budapest (1),teli olimpia (1),Szocsi (1),Etyek (1),Liptai Claudia (1),Hajos Andras (1),Árpás László (1),Rokusfalvy Pal (1),Joshi Bharat (1),Fekete Laci (1),nagy duett (1),győr (1),médiabál (1),Szocsi olimpia 2014 (1),Szocsi 2014 (1),ruha (1),h&m (1),Giorgo (1),Ómolnár Miklós (1),Ralph Lauren (1),Alföldi Róbert (1),Caramel (1),rendőrség (1),kannás bor (1),Vácszentlászló (1),Zacher Gabor (1),Dobó Kata (1),tél (1),MÁV-Aszód (1),aszód (1),wellness-hetvege (1),wellness szallodak (1),dresscode (1),mély dekoltázs (1),Kaposvari Egyetem (1),öltözködési tanácsadó (1),öltönyök (1),középosztály (1),gazdagság (1),Steve Siebold (1),siruha (1),sibakancs (1),Tilla (1),Vadon Jani (1),wunderschön (1),Kulka János (1),fasfhionfave (1),Wolfie (1),Carbonfools (1),fehér balázs (1),Leonardo DiCaprio (1),George Clooney (1),teczar szilard (1),szőke nő (1),billiárd (1),éjszaka (1),buli (1),Berki Krisztian labdarugo (1),ingyen buli (1),magna cum laude (1)

Tőlünk kérj öltözködési tanácsot!