Most már biztos vagyok benne, hogy a természet itt és most tényleg elnézte azt az egyetlen kromoszómát a DNS láncban, és egy igazi, nagykönyvbe illő tuskó macsót zárt ebbe a kis karcsú női testbe. Csak legyünk már túl ezen az egészen. Itt nincs választás, ez nem demokrácia, sőt, Kim Dzsong Un összepisálná magát az irigységtől ekkora diktatúra láttán!

Szerző: Kun Gergely

Csengetnek az üzletben. Odabattyogok, nyitok.

- Szia! – köszön a harminc feletti hölgy, de én csak a „Sz”- betűig jutok el, mert egy tornádó erejével sodor el az ajtóból. Már zárnám az ajtót, amikor egy hímnemű humanoidot is észlelek. Beeresztem őt is, ne álljon már odakint.

A hölgy egy levegővel nyomja: öltöny, ing, nyakkendő, öv, cipő. GYERÜNK!!! – villan a szeme… Parancs, értettem, már mozdulnék is a srác felé, mire újabb útbaigazítást kapok:

- Először is vezess körbe, mutasd, mitek van!

- Gondoltam, ő is jön – bökök a srác felé -  elvégre vőlegény lenne, vagy mi? – próbálnám viccesre venni a figurát, de be sem fejezhetem, a főnökasszony már a helyére is utasítja a srácot szemöldökének egy rezdülésével. Most már biztos vagyok benne, hogy a természet itt és most tényleg elnézte azt az egyetlen kromoszómát a DNS láncban, és egy igazi, nagykönyvbe illő tuskó macsót zárt ebbe a kis karcsú női testbe.

- Szóval a ruhám az a mai trendi fiatalos, abroncs nélküli, szinte koktélruhás, zéró csipke, mert attól okádok, dekoltált, pánt nélküli és TÖRT-FE-HÉÉÉR, érted???!!! – tolja a izomból a hölgy, kicsit az erek is kiugranak a nyakán. -  Nem ekrü, nem kagylóhéj színű, mint az a sok szar, de te honnan is értenéd?! Persze, honnan is? – gondolom, az utóbbi 20 évben nem én élek ruhák közt 0-24-ben, de itt vagy TE, aki a könyvelési osztályon dolgozol, és akihez nyilván sms-ben fordulnak naponta a divatházak, hogy mit merre és meddig, és te éppen ezért  konkrétan elmagyarázod nekem, mi a büfé, amit előre is köszönök.

Észrevétlen átjátszom magam az amazon következő 20-30 évének leendő céltáblája, a vőlegény felé. Kávé kínálást imitálok, mert a nőstény már vonyít, hogy hol vagyok.

Odasúgom a srácnak: - Figyelj, nyitva hagyom az ajtót, menekülj, fuss, hátra se nézz, pár percig biztosan fel tudom tartóztatni, ennél bármi jobb lesz, hagyjál itt mindent, talán még nem késő. Hálás, reményteli szemmel pislant felém. Érzem, ízlelgeti a szabadság lehetőségét, de nem, késő, annyi, ennek lőttek, felharsan: Pistiiiiiiii, ide hozzzám, MOST!

A börtönterror engem is magával ránt, a hívásra már két behúzott nyakú hím járul a domina elé.

- Naszóval, Pisti, akkor most akarsz mellényszettet, vagy nem? Komolyan, most ezt is én döntsem el, ettől én kész vagyok, egyáltalán van olyan, hogy a TE véleményed? - Pistink szája szóra nyílna, de lehet, hogy csak levegőt vesz, de tűl későn -  Különben meg kit érdekel?! Ki fog az esküvőn VELED egyáltalán foglalkozni?! SENKI! Végtére is ez a menyasszonyról szól, vagy nem? – néz rám ellentmondást nem tűrően. Szorgalmasan helyeselek, mernék mást tenni...

Csak legyünk már túl ezen az egészen. Itt nincs választás, ez nem demokrácia, sőt, Kim Dzsong Un összepisálná magát az irigységtől ekkora diktatúra láttán! Zombiként reagálunk. Feladtunk minden visszakérdezést, minden diskurzus reménytelen itten, monológ ez és rábólintás. Úgy érzem, már engem is elvehetne, arra se tudnék nemet mondani… ennyi… a természet egészéből egy újabb hím elveszett…

Azt tudtátok, hogy az imádkozó sáska nősténye a párzást követően leharapja a hím sáska fejét? Na jóóóó, csak úgy mondtaaaam..., biztos tudtátok.

A következő részben adunk azért praktikus tanácsokat is.