A jamaikai ragamuffin törzs polyurethan rasztahajú tagjait sem érzem túl autentikusnak a mínusz 5 fokos hidegben, dacára a felhők feletti napsütésnek, és a folyamatos dzsanga illatnak.

Létezik az öltözködésben két olyan alapkérdés, amit a Gardrob blogon folyamatosan feszegetünk. Az egyik az, hogy a ruha egyfajta kommunikáció viselőjéről a külvilág felé, illetve az adott helyzet meghatározza öltözékünket.

A pár hete lezajlott téli olimpiai játékokon résztvevő országok sportolói ki is használták a ruhákban rejtőzködő lehetőségeket hazájuk, továbbá önmaguk imázsának építésére, ahogy azt meg is írtuk a magyar csapat formaruhája kapcsán.

A minap pár napot Olaszországban töltöttem, kivételesen nem meló ügyben, hanem a sípályákon családommal. A bőrömből kibújni azonban nem tudok, így szemeimet rajta tartottam a sípályák trendjein.

Ahogy a kifutók világában felbukkanó szettek sem alkalmasak azonnali utcai viseletre, sokkal inkább hivatottak bemutatni egy éppen induló trendet, úgy rá kellett jönnöm, hogy a sípályákon is léteznek olyan kis közösségek, akik a havon siklást egyfajta performansszá tágítják, és önkifejezésük eszközeként tekintenek sípályákra.

Mielőtt azonban belemélyednénk a síbakanccsal záruló szettekre, álljunk meg egy szóra! – idézve Grétsy tanár úr nyelvigazító hangtónusát. Jómagam többféle sportágat űzök erősen amatőr szinten, de ezek közül egyiket sem tudnám elképzelni intenzív alkoholfogyasztással társítva! Egy komolyabb elfutás a jobbszélen, precíz beívelés, felhőfejes, majd egy laza freccs a pálya szélén??? Vagy minden lekocogott kilométert követően egy jutalom pálesz??? Esetleg még a medence szélén a bukófordulóval egybekötött prosecco???

A sízés egyfajta unikum! Vagy Jägermeister vagy Strohrum, esetleg Jagatee...

A lesiklás komplex mozdulatsorát alkoholos befolyásoltság állapotában reprodukálni kívánó sporttársaim felettébb mulatságos produkciókkal szórakoztatják a pályákat sportolásra használó alkalmi közönségüket. Akad itt olyan versenyző, aki már délelőtt fél 11-kor is csak segítséggel képes vodkasprite-ot rendelni a Hüttében (mintha csak az hiányozna néki), de olyan is, aki háromdimenziós videójátéknak nézi a felvonót, és felszállás helyett a folyamatosan érkező síliftek kikerülését gyakorolja hirtelen hasra vágódással, oldalirányú elhajlásokkal, védőhálóba vetődéssel.

Az ivászatot csak azért citáltam ide rövid intermezzóként, hogy némi magyarázatot találjak a hegyoldalakon felbukkanó szettekre, mert másban okát nem igazán látom.

Döbbenet, hogy mi van itt ruhafronton... Az, hogy két pálya találkozásánál balra kitekintve egy teljesen szabályszerűen érkező yetit engedek el még érthető is, végtére is hegy, vagy mi! Az már annál valószerűtlenebb, hogy az egyik felvonónál egy nagy seggű zsiráf kér útbaigazítást, köszön, majd távozik. A jamaikai ragamuffin törzs polyurethan rasztahajú tagjait sem érzem túl autentikusnak a mínusz 5 fokos hidegben, dacára a felhők feletti napsütésnek, és a folyamatos dzsanga illatnak. Roberto Cavalli is átgondolná a nevével fémjelzett leopárdmintát, ha látta volna azt a delirium tremensben fetrengő brigádot, akik tetőtől talpig a szavannák ragadozójának öltöztek...

Részemről maradok a jól bevált síruháknál, de ha már megbolondulnék, azt a télapó outfitet választanám, amelynek tulaja kifogástalan stílusban pirított le a nap végén a buckásra síelt lejtőn.

Kun Gergely