Házasodni nehéz. 

Persze nem arra gondolok, milyen viszontagságos is végigmenni a párválasztás rögös útján, mer' az bakfitty, és nem is arra, amikor akadozik a net tinderezés közben. Én bizony a célegyenesbe beforduló, harmónikus kapcsolatok legalattomosabb ellenségéről, az esküvőszervezésről dumálok.

Higgyétek el, tudom miről beszélek! Az esztendő februártól szeptemberig tartó szakasza immár évek óta számomra egy egybefüggő esküvőnek tűnik. Ilyenkor - dacára annak, hogy férfiruha üzlet vagyunk - minden harmadik látogató hölgykísérettel érkezik. 

És fáradtan érkezik...

Évek óta együtt lenni, összeveszni, szakítani, kibékülni, exekkel harcolni, elfogadni a szeretett társ családjában óhatatlanul jelen lévő idióta kerianyut, és/vagy nagybácsit, problémás testvért, akárkit... hát mi ez ahhoz képest, hogy vajon találtok-e az ünnepi vacsorán leterített szalvéta színével harmonizáló díszzsebkendőt az esküvői szetthez???!!!

Me-he-rt méééhhh-r nee-hee-eem lehet mee-hegééérteni, hogy ez fontos nekem, János???!!! - hüppögi felindultan leendő aránk, és te nem tudod, melyik is volt az a pillanat, amikor először elkezdett hasonlítani az anyjára.

A vőlegényszett kiválasztása egy rendkívül sokkomponenses, többváltozós, buktatókkal tarkított egyenlet, melynek végén rendszerint kijön, hogy János egy érdektelen gyök.

Bizony mondom néktek, hogy mire János odáig jut, hogy megkerülhetetlen humán díszletként az esemény kapcsán maga is reflektorfénybe kerül, mint egy ördögi terv részeként az esküvő legapróbb részletei is kidolgozásra kerültek már. Megvan a menyasszonyi ruha, a felkapott helyszín, a menő zenekar, a vőfély, a meghívottak listája, a kitiltottak listája, idióta családtagok mentális felügyelete, étel, ital, szalvéta, csokor, bokor, bokréta...

Nagylevegő, szemöldökráncol, furcsa hiányérzet feltolul, valamit kihagytam, hosszasan mereng, homlokra csap, felkiált hogyaszondja: Jááááánooooos!!!!
És a többit már tudjátok. 

Szóval nem kéne, hogy így legyen, és félreértés ne essék, nem azt akartam fentebb kidomborítani, hogy a leendő ara a ludas az elmebaj fokozásában. Találkozom - és hál' Istennek egyre többször - olyan esetekkel, amikor irígylésreméltó lazasággal siklanak át a párok a dolgokon. A különböző történetekben az a közös, hogy a házasulandók ilyenkor kizárólag a saját napjukként tekintenek az eseményre, és elengednek minden olyan feszkót, ami rajtuk kívül esik.

Lehet, hogy a helyszín nem a legfelkapottabb, de legalább a tiétek egyedi lesz. Nem baj, ha az áhított zenekar aznapra foglalt, mert lehet, hogy épp így fedezitek fel az új kedvenceket. Ne aggódj, mindig lesz olyan, aki megsértődik, mert nem hívtad meg, és olyan is, akit majd megbánsz, hogy részt vett! Higgyétek el, az az esküvő még nem volt meg, ahol mindenkinek ízlett minden, és lesz majd olyan hőzöngő, aki hiányolja kedvenc piáját!

Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok házas, bár ahogy körülnézek, azt látom, hogy komolyabban veszem a magam "nem házasságát", mint sokan a házasságukat. Ha már nékünk Tökfejjel nem volt esküvőnk, legalább eljátsszuk, milyenek is lennének a mi fotóink a nagy napon.

Ehhez szolgál szerencsés bázisul kollégám, Mányó Ádi, aki nem pusztán egy divatfertőzött stílustanácsadó, de egy fantasztikus látásmóddal megáldott, profi fotós is.

Engedjétek el a dolgokat, ne kövessetek sablonokat, ez a tiétek, és csak rólatok szól!

Kerianyu meg bekaphatja...

písz

Kun Gergely